Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Nagy Gyula: Vallomás Orosháza monográfiájáról

foglaló előterjesztést készítsek és azt a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának nyújtsam be. A Végrehajtó Bizottság 1961. március 3-án, hazánk felszabadulásának 20 éves évfordulója tiszteletére elhatározta a monográfia megírását és kiadását. 1962. január 17-én a szerződést Sinkó Sándor akkori tanácselnök és a szerkesztő alá is írta. Talán hihetetlennek hangzik, hogy e hatalmas munka létrehozása során egyetlen teljes körű megbeszélést tartottunk. Miután tudtam, hogy a rendkívül elfoglalt munkatársak többszöri összehívása nehézségekbe ütközik, nagyon alaposan előkészítettem, a legfontosabb kérdéseket röviden-velősen megtárgyaltuk és nagyon rövid, de világos határozatokat hoztunk. Barátaim úgy mondták, hogy életem legsikerültebb, legfrappánsabb munkaértekezlete volt. Egyik kedves munkatársam: Tóth János építészmérnök az értekezlet hatása alatt így szólt Darvas Józsefhez: „Ezt a Gyulát szentté kellene avatni!" Mire az legyintett: „Már az is!" Néhány mozzanata jut eszembe a „nagy hajtásnak". A munkatársaimmal váltott levelek egy súlyos kötegre rúgnak. Egyszer tanácsülésen argumentumként fölmutattam — hogy nem csak tervezgetünk, hanem dolgozunk is — majd összerogytam alatta. A munkaközösség tagjai példamutató módon segítették egymást. Pl. Szabó Ferenc levéltáros valósággal „tömte" a munkatársakat levéltári anyaggal. De segítettek egymáson anyaggyűjtéssel is. Én már régen elfelejtettem, de egy pesti utam alkalmával dr. Dienes István kedves barátom visszaemlékezett a „régi jó időkről" s fölemlítette, hogy én esténként a múzeum írógépét hátizsákban hordtam az egyik munkatárs lakására, hogy haladjon a tanulmánya gépelésével. A szerkesztőnek emberfeletti küzdelmet kellett folytatni, hogy a tanulmányok határidőre elkészüljenek. A szerzők roppant elfoglaltsága, külföldi utak, katonai szolgálat teljesítése, betegség stb. mind-mind súlyos akadályt jelentett. Határidőre a tanulmányok kis része készült el. Közben lépéseket tettem a Kiadói Főigazgatóság engedélyének a megszerzésére is. Most már értem, hogy miért igyekeztek szelíd szóval rávenni, hogy adjuk a kéziratot kiadóvállalat kezébe — de én mint egy sorozat évkönyv szerkesztője magamban elhatároztam, hogy majd megmutatom én, hogy Orosházán is lehet tudományos munkát szerkeszteni és kiadni. Sikerült is megmutatni, de ha szót fogadok, sok kellemetlenségtől szabadultam volna meg. Nem volt egyszerű dolog jóminőségű papírt és nyomdai kapacitást biztosítani. Darvas József munkatársunk segítségével sikerült külföldi papírt szereznünk, melyre élvezet volt a nyomdászoknak dolgozni. Nem kis utánjárásra a Kner Nyomda és a Békés megyei Nyomdaipari Vállalat (Gyula) vállalta a nyomdai munkát. Nagyon örültem az 1964 szeptember havában megtartott tárgyalás velejének: a monográfia olyan hatalmas munka, amely maximális erőkifejtésre készteti a nyomdát, a kiadót és a szerkesztőt egyaránt. Orosháza városánál — mint kiadónál — is fölmerültek (nagyon óvatosan fogalmazva) bizonyos nehézségek. A kézirat terjedelme a tervezettnél jóval nagyobb lett, ezzel párhuzamosan természetesen a kiadására fordítandó összeg is. Akadtak olyanok, akik nem ismerve föl a monográfia tudományos és nevelő értékét, igyekeztek lebecsülni. Mások a föladat nagysága, és az anyagi kihatásai miatt bizalmatlanul nézték a monográfia készülését. Ismét mások collstokkal fölmérték és kimutatták, hogy a monográfia költségéből hány 298