Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - 1948 ÉVFORDULÓJA - Körmendi János: Adatok a Csanád megyei dohánykertész községek történetéhez 1848/49-ben

I. A Csanád, Arad, Békés megyei dohánykertész telepek létrejötte összefüggésben van az 1810-es évek konjunkturális időszakával. Ekkor ugyanis a francia háború és a kontinentális zárlat következtében nem juthatott el az amerikai dohány Európába, és ezért szerte az Óvilágban új dohányültetvényeket létesítettek. A magyarországi termelés is a fokozott kereslet és emelkedő árak mellett újabb lendületet kapott, annál is inkább, mivel a Habsburg-birodalomnak Magyarország volt a legalkalmasabb dohánytermő területe. Az északi és nyugati peremvidékek jobbágyi és zselléri termelésébe ez időtől fogva kapcsolódtak be erősebben a majorságaikat már nagy gonddal szervező földesurak. Ekkor indult meg Csanád, Békés megye partosabb, száraz térségein is a dohánytermesztés, és kezdődött a dohánykertészek tömeges telepítése. Az újonnan telepített kertészségek a régieknek egyik későn létrehozott válfaját alkották, és erősen különböztek például a korábban alakult csongrádiaktól.

3 A dohánykertész telepítés nagy szerepet játszott a török kiűzése után gazdátlanná lett és az idők folyamán a kincstár tulajdonába került hatalmas puszták benépesítésében is. (Itt mutatkozik meg a gazdasági érdekek mellett a telepítések határozott impopulációs igénye.) Az itteni területeket a kincstár nem osztogatta szét oly mértékben az udvar kedvenc híveinek, mint a csongrádiakat, hanem megtartotta saját magának és különböző bérlőknek adta ki, akik a XVIII. század folyamán állattenyésztésre hasznosították. A terület legeltető hasznosítása a XIX. század elejére veszített jelentőségéből. A megnövekedett gabona-, dohánykereslet, a dohány árának rohamos emelkedése többszörös haszonnal kecsegtette a földtulajdonost, minthogy viszonylag kis területen lehetett tekintélyes mennyiséget produkálni. Látnunk kell itt azonban azt is, hogy lényegében elérkezett az ideje ezeken a területeken is az észszerűbb, intenzív gazdálkodásnak, amelyre a kiterjedt, régimódi és nagy területeket igénylő állattartásnak is át kellett térni. Az intenzívebb földművelésre azonban a kincstári területek bérlői nem térhettek át egyszerre, már csak azért sem, hogy bérlők voltak, és a könnyen más kezére jutható földekbe nem akartak súlyos összegeket invesztálni. Ehelyett inkább a gyors hasznot hajtó dohánykertész telepítést választották, mellyel a földek egy részét intenzív művelésnek vetették alá, ugyanakkor gyors és jelentős hasznot is biztosítottak maguknak — minden különösebb befektetés nélkül. Hiszen a dohánykertészek ebben az időben fogattal és gazdasági felszereléssel is rendelkeztek, és teljesen önerejükből hozták létre az elvadult parlagon dohányültetvényeiket, lakóházaikat, falvaikat.

4 A telepítést vagy a kincstár végezte (ilyen közvetlen telepítés például Ambróz, Alberti, Nagymajláth, stb.), vagy valamelyik nagybérlő (ez a közvetett út; mint például Marcibányi-Dombegyháza, Bánhidi-Dombegyháza, Kövér-Kovácsháza, stb.). E két forma közül a nagybérlők (zömmel az állattartásból vagy egyéb üzletágból, bőreladásból, kocsma bérlésből jómódra vergődött tőzsérek

5) által létrehozott telepek a korábbiak. A kincstár csak 1843/ 44-ben kezdi meg a kertészek toborzását és telepítését. Ekkor indul meg egyes kertészségek visszavétele is a főhaszonbérlőktől. Mind a közvetlen telepítésekben, mind a visszavételekben mélyen fekvő gazdasági okokat kell keresnünk, összefüggésben voltak ezek az 1840-es évek dohányárának emel207