Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK: - Irányi István: Petőfi István

írók körében. Bátyja gondoskodott arról, hogy egy-két folyóirat is leköthesse a költészet iránt inkább csak kedvet, mint nagyobb fogékonyságot érző fiú érdeklődését. „Elmegyek én katonának, az leszek, Vészben forog édes hazám, én megyek!" Petőfi István: Elmegyek én — Palota, 1848. Küzdelem a honért, rab kenyéren Az ifjú, aki már mészáros és költő is volt egyben, így jutott el anyagi gondoktól és keserűségtől terhelten a katonasághoz, s a szabadságharc idején Kossuth honvédjeként szolgálta a hazát: önként, bátran! Akárcsak bátyja, ő is tudta, hogy melyik az egyetlen út, amelyen gerincesen, felemelt fővel lehet küzdeni a zsarnokság ellen. (Petőfi Sándor: Hány hét a világ.) Ezért írta 1848. július 13-i levelében — pár heti veszprémi bevonulása után — hogy a hazaszeretet vezérelte útjára, és örömmel, bátran megy bármi veszedelem ellen. Gyorsan haladt előre, vitézi tettei lendítették: Buda ostromában már főhadnagy volt, majd százados lett. Nagyon szép emlék ebből az időből István kiadatlan századparancsnoki jelentése.

5 Megtudjuk belőle, hogy a 6. Honvéd Zászlóalj 3. századának volt parancsnoka -— 1849 május 28-án még főhadnagyi minőségben. Őszinte hazaszeretete, igaz bajtársiassága, beosztottjai iránti emberséges magatartása domborodik ki belőle. A kor szokásos frázisai sem rontják le azt az őszinteséget, bajtársi szeretetet, amely a sorok mögött is érezhető. Nemcsak Buda ostromának elszánt küzdelméből adnak e sorok színes ízelítőt, hanem egy közvitéz beosztottja iránti legmélyebb gondoskodását, halálán való őszinte fájdalmát is tükrözik. Gatsa Sándor honvédjének súlyos sebesülései arra vallnak, hogy István is nagyon nehéz katonai szolgálatot teljesített a szabadságharc alatt, ezért is állott lelkileg olyan közel beosztottjaihoz. Hogy életben maradt, csak a véletlenen múlott, mert Budavár ostroma nemcsak legdicsőbb tette, hanem egyik legnagyobb vitézi próbatétele is volt a honvéd hadseregnek. — István tehát vitézen harcolta végig a szabadságharcot. Ott volt a világosi fegyverletételnél is. Bátyjával Pesten, anyjuk temetésén találkozott utoljára. Petőfi „Rég várt viszontlátás"-a a szülőknek szólt — ki gondolta volna, hogy Istvánnal való utolsó találkozás is egyben! Világos után Istvánt közkatonaként sorozták be a fekete-sárga császári hadseregbe. Rövidesen Tirolban látjuk, hová Zimony-Diakovár — Ober-Drauburg — Lienzen át került. Itt utolsó állomása Mötz volt, ahol hamar altiszt lett. Előtte sok tragédia érte: meghalt apja, elveszett bátyja a hősiesség eszményképeit őrző fehéregyházi síkon; szerelme, akivel már bölcsőjében jegyezte el apja, elhagyta; elveszett a haza is, amelyért életét kockáztatta. Néhány baráti kapcsolat tartotta még benne a lelket. (Levél barátaimhoz) — Mötz, 1850. január 29.) Derék házigazdája szegényen is megosztotta vele falatjait. (Idegen földön — 1850.) A hányattatás következtében 1851 tavaszán Schleswig—Holsteinben találjuk, s még ebben az évben — egy decemberi napon — hazaérkezett Pestre, Szendrey Júliához, aki akkor már Horváth 15