Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - Krupa András: Negyedi káposztásételek Nagybánhegyesen és Csanádalbertin

konyabbak az újnak tűnő főzési receptek átvételére, a még élő idős nemzedék ugyan megőrizte a gyermekkortól ápolt sütő-főző tapasztalatát, mégsem mentes az újabb hatásoktól ő sem. Természetesen általában véve a magyar népi táplálkozás fejlődési görbéje és mai jellemzői érvényesek az egykori negyediek táplálkozására is, ha csupán az általános és sajátos vonásokat a káposztásételek „tükrében" vizsgáljuk. Rendkívül kedvelt ételalapanyaguk, s véleményünk szerint ez nemcsak abból a meghatározó helyzetből fakad, hogy fő termesztési növényük volt, A külterjes „negyedi" módra termesztett káposzta a házikertben sem növeszt nagy káposztafejet (Nagybánhegyes, 1971.) hiszen az áttelepítésük óta eltelt közel negyedszázados időszakban — az első évek termesztési kísérleteit leszámítva — lényegében csak házikertjükben termesztenek néhány sor káposztát, ill. ennek hiányában megvásárolják, a káposzta népszerűsége lényegében mégsem csökkent. A káposzta extenzív termesztésének elmaradása tehát nem vonta magával a káposztásételek főzési mennyiségi mutatójának csökkenését, de erőteljes minőségi eltolódásokat eredményezett. Továbbá elöljáróban megjegyezhetjük, hogy — amint a befejező részben látni fogjuk — a káposztásételek gyakorisága jórészt öszszefüggésben van a hagyományőrzéssel, ennek belső fejlődésével, valamint a főzés-táplálkozás technikai-technológiai átalakulásával, az életmód újabb kívánalmaival, és sajátos módon: az életkorral. Az öregek, noha szívós megőrzői a múlt táplálkozási módjának, a káposztát nehéz ételnek tartják, ezért csak bizonyos fajta káposztásételt fogyasztanak, vagy általában: ritkább időközönként főzik. A káposztásételek formai-tartalmi skálája pedig — elsősorban az új környezet főzési szokásainak hatására — tulajdonképpen gazdagodott. 61