Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - Lakatos Pál: Adatok Békés megye délkeleti részének településtörténetéhez a honfoglalás koráig, különös tekintettel Nagykamarás és Medgyesegyháza községekre

kétségtelen, hogy ezek is a gótok törzséből erednek... de nehézkes szelleműek és testmozgásuk lassú." (Getica 95) Az itt szereplő Sandza sziget Skandináviának ókori neve, Gothiscandza pedig a Visztula torkolatvidéke. Tájunk több községéből ismeretes gepida lelet-előfordulás. Kétegyháza határában két gepida temetőt tártak fel. Az egyik 12, a másik 19 sírt eredményezett. A gepidák (és az utánuk következő avarok is) elföldelve temették halottaikat. A női sírok ékszermellékletekkel gazdagon voltak ellátva, Majdnem mindig megtalálható a fésű. A férfi-sírok szegényebbek. Jellemző mellékletük a kés és a nyílcsúcs. — Lökösházán és Eleken szórványleletek fordultak elő. A hunok elvonulása után kialakult hatalmi helyzet nem hozott tartós békét a Kárpát-medencében. Az imént megtelepült népek hamarosan egymás ellen fordították fegyvereiket. Az ismételten kiújuló harcokba a bizánci politikának a keze is belejátszott. A gepidák a Dunán túl megtelepült keleti gótokkal, majd ezeknek Itáliába távozása után a nyomukbe lépő langobárdokkal (szintén germán nép) vívtak nehéz harcokat. A küzdelmek színtere azonban nem a mi vidékünk volt — ahol tehát a lakosság ebben a korban hoszszantartó viszonylagos nyugalmat élvezett — hanem a Dráva—Száva közének keleti részén. A langobárdokkal mindaddig eldöntetlen maradt a harc, amíg ezek szövetséget nem kötöttek a Kárpátokon kívül lakó avarokkal, győzelem esetére nekik ígérve egész Gepidiát. Kunimundnak, az utolsó gepida királynak nem volt elég ereje a kétoldalról jövő támadás elhárítására. A döntő ütközetben népének nagy részével együtt elesett (567), megmaradt népe részben elvándorolt, részben meghódolt és a továbbiakban avar uralom alatt tengette életét. A VI—VII. sz. fordulóján lezajlott bizánci—avar háborúval kapcsolatban még hallunk a Dunától északra gepida falvakról. Bizonyára a mi környékünkön is, amely azelőtt Gepidaország legnépesebb részében volt, éltek még gepida néptöredékek avar uralom alatt. Az említett véres harc után hosszú ideig, 567—804-ig községeink területe a langobárdok elvonulása után a mai Ausztria közepéig terjedő Avarországhoz tartozott. — Az avarok a hunokkal rokon nép voltak. A sokszor többszáz sírt tartalmazó temetőik mutatják, hogy országunkban ők is, mint annakidején a szarmaták, a nomád életmódról hamarosan áttértek a megtelepült életformára. Élükön két főméltóság, a kagán és a jugurrus állott. Régészeti emlékanyaguk nem egységes. Temetőik préselt technikájú lemezes, valamint tömör öntésű, griffes-indás-állatküzdelmes díszítésű ővgarnitúrákat szolgáltatnak, amelyek az előkelő avarok viseletéhez tartoztak. A sírokból előkerülő durva kivitelű agyagedények nem használati, hanem temetkezési célra készültek. A kengyelt ők ismertették meg Európa népeivel. Nagykamarás területén 1925-ben egy nagykiterjedésű avar temetőt találtak. A lelőhely a község északi részében, a piactértől mintegy 200 m távolságban levő homokos gödörben volt. A temető nagy része a földmunkák során elpusztult. Mindössze 26 sírt tudott Banner János a tudomány számára rendszeres ásatással megmenteni. (Banner J. Népvándorláskori sírok Nagykamaráson Dolgozatok III 1927 141—56) A temető embertani anyagának vizsgálata azt eredményezte, hogy itt az avarkorban egy, a keletbalti, mongol, kaukázusi rasszelemek jellegeiből formálódott, de főképpen a mongol típust kép41