Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 2. szám - SZEMLE

désben nagyon is közösek voltak. A fő hibát azonban nem ebben követte el a nagyváradi per ábrázolásánál, hanem abban, hogy nem érzékeltette: a perben a magyar progresszió első vonalbeli harcosai ütköztek meg a magyar reakció harmad-negyedrangú nagyságaival. Így nemcsak a képességeket kellett számba venni, de az osztálymeggyőződés mélységét is, és ez eleve szükségszerűvé tette, hogy Achim megnyerje a pert. A váradi per történeti értékének a meghúzásánál Domokos többet ír ennek a pernek a javára, mint amennyit tényleg megérdemel. Mindenképpen azt kell hangsúlyozni, hogy Áchim pártszervező munkája nem ezután lendült fel, hanem már 1907-ben megindult az apró eredmények felhalmozódása és ezek segítették elő az 1908-as látványos fejlődést. Itt túlságosan nagy fontosságot adott Domokos a „börtönvárás" pszihózisának. Ismeretes, hogy Áchim milyen legényes hetykeséggel viselte el a politikai élet szekatúráit. Nehéz nem meglátni, hogy ez nem teljesen Áchim szubjektív alkatából származott. A nagylélegzetű és a nagy tömeghatást elért újságcikkeiben többször hangoztatta, hogy a kivándorlás koldúsbotjára jutott magyar parasztságnak nem sok veszítenivalója van a politikai harcban, (ö pedig teljesen azonosult a magyar parasztság akkori harcaival.) Ez a gondolat nagyon is rokon a Kommunista Kiáltvány azon gondolatával, hogy a proletariátus csak rabláncait veszítheti. Az idézett vezércikkek pedig éppen 1907-ben láttak napvilágot. így Áchim „börtönvárása", inkább az egyéni belső szorongást fejezi ki, mint a mozgalom általános állapotát, hiszen ekkor a Parasztpárt fejlődése felfelé ívelt. Domokos József Áchim történeti portréjának készítése közben kínos lelkiismeretességgel kezélte az anyagot és mindez meglátszik munkájának erényein. Ha valamely történeti kérdésnél ez a zsinórmérték, akkor elmondható, hogy Áchimról enélkül nem is lehet érdemlegesen semmi újat mondani. Magam is többször, még a kutatás stádiumában, úgy megégettem a kezemet, mikor Áchim hibáit kezdtem csokorba szedni, hogy az emlékezetes maradt sokáig. Az 50-es években ugyanis szokássá vált Áchim „érdemei" mellett „hibáit" hangsúlyozni. Szerzőnk nem tudott ettől a képtől teljesen megszabadulni. Hibáztatja Áchim Andrást a helyi harcokért, az országos harcot tartatta volna célravezetőbbnek. (59. 1.) Itt Domokos ikiissé megkerülte Áchim belső politikai gondolatvilágát. Áchim demokratizmusa a parasztmozgalom demokratizmusa volt, amelyet a történelemnek olyan vaskos példája táplált, mint a paraszti tömegek politikai ön tudatosításával megszerzett képviselői mandátum. Ez az alappozíció nem is engedett meg mást, mint a helyi harcok sikerének általánossá tételét, így Áchim számára nem is lehetett más út. Hadd jegyezzem meg, hogy még Nagyatádi Szabó István sem bújhatott ki az alól, hogy ebben az évtizedben minden magyar parasztmozgalom regionális keretek között indult el. ö is Somogy megyében, Baranya és Tolna megyék egy részében és Veszprém megyében alapozta meg mozgalmát. Számára is ez az alapozás legalább annyi időt vett igénybe, mint amennyivel Áchim a Viharsarokban meggyökereztette pártját. De engedjen meg nekem egy kontrolikérdést az olvasó: mennyivel jutott volna előbbre az akkori Magyarországon Áchim, ha csak országos politikát folytatott volna? Hosszú kutató gyakorlatom során úgy vagyok Áchim politikai „hibáival", hogy én inkább politikai gyakorlatlanságot látok, hiszen 40 éves volt, mikor meggyilkolták. Egyébként sem szabad Áchim tragikus végét ún. „hibáira" kihegyezni. Áchim parasztpolitikus volt, annak a nagy társadalmi csoportnak a politikusa, aki éppen kereste a helyét a politikában és miután nem talált megértő szövetségesre a többi dolgozó osztály pártjai között, nem a politikai tapasztalatlanságra kell a történetírónak a figyelmet terelni, hanem a politikai emancipálódásért folytatott küzdelem nemes pátoszára. Ugyanilyen okokból kell megkérdőjelezni annak a fejezetnek a szemléleti módját, amelynek „Bajhozó parlamenti beszédek" a címe. Nem hiszem, hogy Áchim valaha is mondott komolyabban megfontolt beszédeket, mint amilyenek a parlamenti beszédei. Ennél kiegyensúlyozottabb beszédeket nem lehet kívánni egy valóban forradalmi parasztvezértől, Achimot mégis megfosztották mandátumától. És ez az, ami felhívja a figyelmet arra: tragédiája nem a vezér temperamentuma miatt következett be, hanem szükségszerűen. Üjra hadd idézzem Nagyatádi alakját: ha valaki óvatos volt, ő külö350