Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 2. szám - SZEMLE

KIRÁLY ISTVÁN: DOMOKOS JÓZSEF ÁCHIM L. ANDRÁS BP. 1971. Ezelőtt két és fél évtizeddel a budapesti bölcsészkar szociológiai tanszékén az egyik magántanár, Hegedűs Géza év elején szemináriumi témákat osztott. Nekem Áchim L. András jutott. Gólya voltam és nagyon keveset tudtam Áchimról és a mozgalmáról. De ahogy felderítettem és megismertem a reá vonatkozó publikált irodalmat, az a benyomásom keletkezet — a többségében reakcionárius irodalomból —, hogy Áchim történeti szerepének ábrázolása körül valami nincs rendben! Akkor kezdtem első ellenérveimet megfogalmazni, mikor a Paraszt Űjság lapjain Áchim írásaiban találkoztam azzal a szenvedélyes osztályindulattal, ami miatt annyira gyűlölték úri ellenfelei. A szemináriumi dolgozat jól sikerült; nemcsak a megszerzett új ismereteket adtam vissza, hanem azt az élményt is, ahogy az első lépéseket megtettem Áchim igazi alakja felé. Hegedűs Géza szuperlativuszok kíséretében kitűnővel honorálta a dolgozatot, de tamáskodva nézett rám, hogy még csak első éves vagyok. Rögtön új témával, a frank állam alapításával ajándékozott meg, hiszen a szociológiai stúdium — többek között — az állam keletkezésével is foglalkozott. Ez a szemináriumi siker bennem maradandó élményt hagyott és azóta sem lettem hűtlen a békéscsabaiak ..Ondrisához". De mi tette Domokos József számára Áchim személyét annyira vonzóvá, hogy hat évtized múltával a kortársi emlékeket történetírói alapossággal egészítette ki? Ez járt az eszemben könyve első lapjaitól mindaddig, míg rá nem bukkantam: „Tizenkettő után én is ebédelni mentem a Körösön túli lakásomra. Körülbelül fél kettőkor indultam el hazulról, hogy irodába menet vargabetűvel a kórház elé kerüljek. Még mindig reménykedtem. Azt hittem, hogy Áchim erős szervezete legyőzi a halált. Amikor a kórház elé értem, már nem kellett kérdezősködnöm. Az óriási tömeg jajgatása és hangos sírása mindent elárult. Áchim L. András meghalt. Mi fogott el? Mi kerített hatalmába? Ma már nem tudok számot adni arról, mi vett rajtam nagyobb erőt. A mérhetetlen fájdalom, hogy így kellett elpusztulnia élete virágjában ennek az életerős embernek? A kimondhatatlan harag, amit az úri gyilkosok, a gyáva orvgyilkosok ellen éreztem? A szívem mélyén fakadt olthatatlan gyűlölet, az agyam velejében ekkor fogamzott és időtlenné vált megvetés az iránt a polgári társadalom iránt, amely ünnepelte a gyilkosokat és még halálában is gyalázta az orvul meggyilkoltat?" (311. 1.) Ezek a mondatok az időtlenné vált szubjektív érzés tükrözői, az indítóerőkre hívják fel a figyelmet, de nem adnak teljes magyarázatot. Ahogy 1911-ben az ifjú Domokos József kész volt szembeszállni Békéscsaba egész úri pereputtyával, ugyanúgy ez a bátorsága és hite 1945-ig sohasem hagyta el; az üldözött kommunisták védőjévé vált. Az elnyomottak ügyének védelme alapjában már ott volt az Áchim meggyilkolása miatt keletkezett fájdalmában. Azonban Áchimnak igazságot szolgáltatni sokkal hosszabb folyamattá vált, mint ahogy azt valaha valaki is remélhette. Domokos József tiszta, emberi igazságérzete félévszázadig féltve őrizte Áohiim tra348