Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 2. szám - Sáfrán Györgyi: Arany János Geszten

Aranynak A gyermek és szivárvány című költeményében négy élményvonal húzódik meg: 1. a vihar után felfénylő szivárvány természeti képe, 2. a hozzá kapcsolódó népi hiedelem-világ, 3. a költő ifjúkori elérhetetlent kergető fájós emlékei, s végül 4. az érett férfi aggódó szeretete a rokonvilágú ifjú iránt. A költő jól ismerte az eső után sóvárgó, szikkadt alföldi tájat: fölötte felhők gomolyognak s dörgés, villámlás között végre megered az eső. A fullasztóan terhes tikkadat után a levegő lebegően könnyűre tisztul. Föld, füvek és falevelek friss illata tágítja a tüdőt. S hogy a gyönyörre vágyó szem se maradjon szegény, a vibráló napsugár és szitáló eső-függöny mögött: felível a szivárvány. Arany, mint aki népi monda- és hiedelemvilágban nőtt fel, ismerte a szivárványhoz fűződőket is. E vers kapcsán Beke Ödön: „Arany János néprajzi forrásaihoz"

1

6 című tanulmányában összegyűjtötte a szivárványhoz fűződő népi hiedelmeket. Ezek szerint mennyet a földdel összekötő híd, melynek vége a tengerbe ér s mint Arany is írja: a megürült fellegekbe Szí fel onnan új vizet... Arany János ismerhette Fábián Józsefnek 1803-ban megjelent „Természeti tudomány a köznépnek" című könyvét is, amely szintén említi e népi hiedelmet. — Egy erdélyi eredetű 18. századi halotti beszédben Verestói György tollából a következőket olvashatjuk — akkori helyesírással: „Azt is beszéllik némely tudatlan Emberek, hogy a Levegő Égnek ama szép és tsudára méltó Dísze a Szivárvány vólna a magos EGEKNEK ÜT JA."

1

7 — Aranynál: „Be gyönyörű híd az ottan! Égi híd az" gondolá. (Érdekes, hogy a szivárványhoz fűződő poétikus hiedelem-világból még mai táncdal költészetünk is merít: „Boldog vagyok, mert átmentem a szivárvány alatt.") Az ifjúkori útkeresés, az elérhetetlen vágyak kergetése, Arany ifjú éveiből sem hiányzott: „kalandos életpályáról ábrándozva... majd festő, majd szobrász vágytam lenni, a nélkül, hogy tudnám mint kezdjek hozzá" — írja önéletrajzi levelében. Végül, a színészet — abban a korban nagyon is csalódásokkal teli — szivárványos útjára lépett... A költeményt ihlető ábrándos tanítványt azonban sem az anyai féltés, sem a vers írójának tapasztalatai nem tarthatják vissza. Szivárványt kergető útján hiába hívják maguk közé a virágok, a madarak, hiába csúszik ki lába alól az út, rántja vissza a bokor tüskéje s fekszik eléje az ér vize. Mit sem érzékel, csak kergeti a — szivárványt. Hiába inti az öreg szántóvető s a búcsúsok. A makacs gyermeknek végül az agg remete fejti meg a természet titkát s visszaadja szüleinek az elalélt fiút, aki Domokos nagy kék szemével csodálkozik a kiábrándító valóságos világra. E szemek könynye hull a vers finále-versszakában is ... 255