Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - SZEMLE

röződő hátrányai vannak. E fejlődésnek Szeged vidékén észlelhető egyedi színeit és kialakult változatait rögzíti le Erdei Ferenc számszerű adatokkal és mélyreható szociológiai elemzéssel dokumentálva. Kétségtelen, hogy az egész Alföldön nagyon rövid idő alatt változás következett be a dolgozók zömének munkahelyében. A nagy többség már társadalmi munkaszervezetben dolgozik, ez társadalmi helyzetének alapvető meghatározója. Helyesen mutat rá azonban a fejezet végkövetkeztetése, hogy akkora ugrás mégsem lehetséges a társadalom történeti fejlődésében, hogy évtizednyi idő alatt teljesen kicserélődtek volna a dolgozók életviszonyai. Bármennyire forradalmi jellegű a változás, a régi életmód maradványaira utal az a körülmény, hogy a társadalmi munkaszervezetben dolgozók többségének, különösen az agrárfoglalkozásból kilépetteknek, vagy a még azt folytatóknak megmaradt a házkörüli munkahelye, a lakásához kapcsolódó többféle jellegű mellékfoglalkozása is. A magyar szociográfia irodalmának kivételes értékű lapjai maradnak azok, melyeken a könyv Szeged regionális városi szerepkörével, felsőfokú vidéki városi központ jellegével, általában a jelenlegi Szeged leírásával faglalkozik. Sokféle karakterizáló vonás felsorakoztatásával mutatja be, hogy a jelenkori Szeged milyen városegyéniség, miben és hogyan tér el a hasonló várostípustól, egyaránt felmutatva a város karakterének objektív és szubjektív természetű jellemzőit. Színesen, meggyőzően tárja fel Szeged gazdasági szerkezetének jellegzetes vonásait, kiemelve, hogy ma már az ipar a város gazdaságának döntő tényezője. Az urbanizáltság mércéinek felsorakoztatása mellett megkísérli minőségében jellemezni a város szellemi kultúráját, megállapítván: „Szegedre egyformán jellemző kétféle szellemi arculat. Egyik, a „couleur locale", a helyi géniusz „tájjellege", aminek Tömörkény, Móra és a festő Nyilassy a kifejezője, a másik, az „űrállomási" szerepe: kiemelkedő tehetségek átmeneti állomása Szegeden, amire Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza régi példáin túlmenően az újabb példák: József Attila, Radnóti Miklós és Szent-Györgyi Albert." Amit Erdei Ferenc Szeged ipari struktúrájáról megállapít, az jól alkalmazható Békéscsabára is. Szeged „a mostani korszakban lett ipari város, mégpedig két úton: hagyományos iparágai fejlesztésével és új iparágak idetelepülése révén. Ez új elem a város fejlődésében s az ehhez mért infrastruktúra most bontakozik ki. Ez teszi olyan izgalmassá a város urbanisztikai fejlődését. Továbbra is megmaradt kereskedelmi és kulturális központnak, igazgatási szerepe pedig éppen most növekedett meg, viszont előtérbe került ipari-központi szerepe." Alapos tájismeret, évtizedek személyes élményei, erős szociológiai érdeklődés adja meg az alaphangját a könyv azon részeinek, melyek Hódmezővásárhelyről, Makóról és Szentesről szólanak. A részleteiben jól kidolgozott, egységes képekből igen nehéz feladat egy-két jellemző részletet kiragadni. Ezeket a városokat így látja Erdei Ferenc. Hódmezővásárhely mezővárosi örökségét belátható időn belül nem tudja levetkőzni. Bizonyos viszont, hogy korszerű ipari város lesz, de ennek valami sajátos változatát fogja megvalósítani. Üj típusú szocialista város lesz, amelyen az is meg fog mindig látszani, hogy tanyás mezőváros volt valaha, az is, hogy ipara új keletű, s az is, hogy ipara mellett mezőgazdaságának is elhanyagolhatatlan a szerepe. (Hasonló fejlődés várható Orosházán is.) A vásárhelyi művésztelep értékelésénél jellemző sorokat olvashattunk a gyulai Kohán György életművének meghatározásáról : Mi az új vagy más, illetőleg a különösen meghökkentő és megragadó abban, amit Kohán tükröz erről a világról? — veti fel a kérdést és így felel rá: „Az, hogy olyan színekben és formákban fogja össze a dolgok és az emberek lényegét, ami vakmerően egyszerűsít és a végsőkig felfokoz. És ebben nem ismer sem határt, sem kíméletet és még sem apad ki soha az a forrás, ami ebből a talajból fakad. Együttlátva sok és nagy képét, magától értetődővé válik, hogy klasszikussá vált régebbi nagy alföldi festők az elődei s a mostaniak a társai, de közöttük félreismerhetetlenül kihangzik a maga egyéni hangja, emberi tartalmában is, kifejezési formájában is." 173