Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - SZEMLE

igénybe, adatközlésben talán ez a tanulmány leggazdagabb része. Leggyakoribb feltételezés a szemmelverés (z ocú, pobií ocami), az ellene való védekezés is sokféle, a tanulmányban közölt szertartásos babonás cselekedetű megmosdatáson túl (sőt: ennek is több módja volt!) gyűjtésünk szerint itattak, füstöltek, a kézre zöldnövényt kötöttek, ólmot öntöttek, s gyakori az igézés (zacitova.nie). A születési szokások tárgyalását a szoptatási cselekedetek leírásával fejezi be a szerző, majd összegzi e szokások rendszerét, melyben a legerőteljesebb volna az élő gyermek védelme, további sorsának irányítása és befolyásolása. A szerző azzal zárja be dolgozatát, hogy: a „hagyományos parasztkultúrának, mint az ősi szlovák örökségnek tudatos őrzése" volt az „egyetlen lehetőség a komlósi szlovákok etnikai létének megőrzésére". Nyelvi elszigeteltségük, az etnikai határtól való távolság miatt náluk valóban jobban konzerválódott az ősi népi szokásrend és hiedelemvilág, de meg-maradása nem az etnikai lét tudatos védelméből fakad (kétségkívül ennek is volt szerepe, de főként más kulturális szinten), hanem azoknak a társadalmigazdasági viszonyoknak a determináló hatásából, melyek a szokások, hiedelmek funkcióját szinte megkívánták és feltételezték. A 20. századi társadalmigazdasági-művelődési változások (kapitalizálódás, majd a szocialista társadalmi rend építése) egyformán elhalásra késztették a hagyományos népi kultúra számos elemét mind a komlósi szlovákoknál, mind a körülöttük, velük együtt élő magyarságnál, függetlenül attól, hogy nyelvileg napjainkig megőrizték vagy a szocialista nemzetiségi politika következtében ma is ápolják szlovák nemzetiségi tudatukat vagy sem. Erre sok adatot idézhetünk, pl.: a 20-as években hal el a fonó mind gazdasági, mind szórakoztatási funkciója, a felszabadulásig egész sor további kollektív szokás, rítus. Ide tartoznak a szerző által említettek is: a kórházban, a szülőotthonban történt szülés megszüntette a hiedelmi tartalmú szertartások alapját, s ma már — egyre nehezebben — csak az öregek emlékezetében lelhetők fel. Képanyaga színvonalas (részben Vajkai Aurél felvételei), kiemeljük a komlósi szobabelső, a mennyezetes ágy, a csőrögés kendő, a keresztelői lakoma és torta felvételeit. Sajnáljuk, hogy a bölcső közölt képe nem komlósi, holott bizonyára ennél több jellemzőbb komlósi bölcső közül lehetett volna válogatni. Végül: meglepőnek tartjuk, hogy a hazai lokális néprajzi és helytörténeti írásos forrásokat nem veszi igénybe iái szerző. Különösen a jelentősebbeknek (pl. Gajdács Pál Tótkomlós története (1896.), mely néprajzi forrásként ma is megbízható) mellőzését fájlaljuk. A többi tanulmány közül Svetozár Svehlák Chodenie s baladou (Balladajárás, 246—272. p.) című dolgozata tartalmaz Békés megyei adatokat, R. Zafko a magyarországi szlovákok közösségi és szellemi kultúrájáról szóló kéziratos tanulmányából idézi a mezőberényi, a tótkomlósi fonó időtartamát, néhány szokását és a békéscsabai fonóbeli alakos játékok néhány példáját, Adam Prenda: Odchádzanie slovenskych sezónnych robotníkov na poTnohospodárske práce (A szlovák szezonmunkások távoli vállalásai a mezőgazdasági munkákban, 31— 86. p.) c. tanulmánya hozzájárulás kíván, lenni az interetnikus kapcsolatok vizsgálatához, magyar források alapján a mezőhegyesi állami gazdaságban munkát vállaló szlovák munkásokról is idéz adatokat. Interetnikai vonatkozások töltik meg a Kárpátok pásztorainak ősi tűzcsiholásáról (Ján Podolák), a bácskai keresztúri aradalmi szokásokról szóló (Anna Kostková), a szlovák népmesét etnikai és interetnikai szempontból bemutató (Viera. Gasparíková). a visszaemlékezések néprajzi tanulmányozásáról (Ján Michálek), a szlovák népballadák dallamának jellegéről (Soha Burlasová), a vásári dalokról (Lubica Droppová) és a V. Hnatyuk ukrán néprajztudósról (Mikulás Musinka) szóló tanulmányokat. Bennük a magyar néprajz- és történettudomány eredményeire, adataira való hivatkozás is jelentős szerepet és helyet kap. A tájnyelvi, nyelvjárási szöveget a Szlovák Tudományos Akadémia nyelvtudományi intézete ajánlatára a köznyelvi ábécé betűivel félfonetikusan jelölik (pl. zebi sa ti chitila). Ezt a félfonetikus jelrendszert alkalmazzuk e számunktól kezdve a mi folyóiratunkban is a szlovák nyelvjárási szövegek közlése esetén (L. pl. e számunkban Tábori György tanulmányát). A tanulmányok után bőséges német nyelvű rezümét találunk, s a kötet végén részletes tárgymutatót, melyet a felelős szerkesztő állított össze. .592