Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Palov József: Adatok a Békés megyei zöldségöntözések fejlődéstörténetéhez (1890-1944)

tük ún. járgányokat állítottak be. A járgány (6. kép) olyan vödrös bolgárkeréknek fogható fel, amelynek minden része vasból készült. Lánca 28—30 vödörből állt, egy-egy vödör űrtartalma a 20 litert is elérte. A vizet mintegy 10 m mélységű aknából, „kút"-ból merítette. Az akna a vízfolyás partján épült, és a mederrel földalatti tégla-csatorna kötötte össze. Körülötte általában 1 m magasságú földhányást létesítettek (pl. Gyoma, Szarvas környékén), a mélyfekvésű belvízcsatornák mellett (pl. Gyula környékén) 2—4 m magasságút is. Erről a legmagasabb pontról irányították a vizet az öntözendő területre. A járgány percenként 600—700 1 vizet szolgáltatott. A gyulai kertészek állítása szerint az első járgány 1916-ban került Gyula környékére Aradról. Két lánca volt, ezért csak két ló bírta el. Percenként 1400 1 vizet emelt ki (34). Az állati erővel működő vízkiemelő szerkezetek egy részét 1930—35 között motoros szivattyúk szorították ki. Ez a változás jól megfigyelhető Gyula és Békéscsaba környékén, ahol 1935-ben összesen 157 gazdaság öntözött, és közülük 96 gazdaság (61%) emelte ki a vizet motoros szivattyúval, 61 gazdaság (39%) pedig állati és emberi erővel (35). Ugyanitt 1937-ben összesen 265 gazdaság öntözött, és a vizet az alábbi berendezésekkel emelte ki (36): — motoros szivattyúval 217 gazdaság — állati erővel hajtott járgánnyal 25 gazdaság — állati erővel hajtott bolgárkerékkel 16 gazdaság — kézi hajtású kanalas vízkiemelő szerkezettel és gémeskúttal 7 gazdaság Amint látható. 1937-ben a gazdaságok 82%-a emelte ki a vizet motorikus erővel, 15%-a állati erővel, 3%-a emberi erővel. A felszíni vizekkel nem rendelkező Orosháza környékén az 1920-as években ásott, vert és fúrt kutakból emelték ki az öntözővizet. A fúrt és vert kutakhoz 6—10 m hosszúságú. 5—7,5 cm átmérőjű vascsövet süllyesztettek le a talajvizet adó rétegbe. A cső alsó végét 2—3 m hosszúságon perforálták. E kutak vízhozama (50—100 l/p) legfeljebb a házkörüli zöldségesek vízszükségletét elégítette ki. Northon-rendszerű kúttal is próbálkoztak Orosháza környékén. Lényege az volt, hogy az ásott kút fenekén át csövet fúrtak le a második, vagy harmadik vízadó réteg homok- vagy kavicságyába. Azt itt talált rétegvíz természetes nyomással jutott az ásott kútba, ahonnan járgánnyal, vagy szivattyúval emelték ki. E kúttípus vízhozama kielégítette ugyan a kisebb zöldségterületek vízszükségletét, azonban több szempontból hátrányosnak mutatkozott: a talajvíz elnyelte a rétegvíz egy részét, a kétféle víz sótartalma összegeződött, a kút idővel elhomokosodott, elpusztult (37). Az első hazai csőkút Orosházán jött létre 1927-ben. Ennek lényege az volt, hogy a második, vagy a harmadik vízadó rétegbe alul perforált csövet fúrtak le, és a vizet a csőre kapcsolt szivattyúval emelték ki. E kúttípus 400—800 1 vizet szolgáltatott percenként, nyugalmi vízszintje —1,5 és —4 m között változott. A vízhozam növelése céljából olyan megoldással is próbálkoztak, hogy egymástól 3—5 m távolságban 2—4 csövet fúrtak le, és azokat közös szívócsőben egyesítették a föld felszínén. A kútcsövek közelsége miat azonban a vízhozam nem növekedett meg a csövek számával arányosan (37. 38). Az orosházi csőkutakból 2—3 kat. hold területű zöldségkerteket öntöztek. Napjaink vizsgálati adatai szerint vizük magas sótartalmú, és ezért öntözésre nem javasolt (39). öntözőtelep-építés, öntözés A bolgárkertészek öntözőtelepeiket a domborzati viszonyoknak megfelelően alakították ki. A főcsatornákat mindig a terep magas vonulatain vezették. A vízkiemelő berendezéshez közvetlenül kapcsolódó csatorna szakaszt rendszerint deszkákból, néha földből építették. Deszka-csatornáikkal hidalták át a terep esetleges mélyedéseit is. A főcsatornákat kézierővel építették, a mellékcsatornákat és a kalitkákat (ún. fiterákat) fogatos erővel. Utóbbi munkát régebben az ún. borozdoló ekével (bolg.: .557