Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Schrer Ferenc: Emlékezés Márki Sándorra

adtam kifejezést: ..Elfogódottság vesz rajtunk erőt, amikor itt kell hagynunk ezt a helyet, első szárnypróbálgatásunk színterét. Amilyen kedves és örökké felejthetetlen emlékkel tölt el bennünket a szülői ház, ahol első lépésünkre tanított meg anyánk, épp oly szeretettel gondolunk majd vissza erre a helyre, ahol kettős élethivatásunkra — a tanításra és a történelemtudományok művelésére — tettük meg első lépéseinket Márki professzor úr körültekintő és szerető vezetése alatt. .. Bármit hoz is a jövő, mindig szívünkbe vésve tartjuk majd szeretett professzorunk emlékét, aki oly meg nem érdemelt bőkezűséggel pazarolta ránk lelke kincseit." Professzoraink közül egvesek, így Márki Sándor is, az egyetem falain kívül is érintkeztek tanítványaikkal. A városban való találkozásaink során megszólításukkal tüntettek ki, s olykor csatlakozasra szólítottak fel. Ilyenkor rendszerint aktuális kérdésekről esett szó. Márki Sándor egy ilyen séta alkalmával hívta fel figyelmemet az akkor Kolozsvárt dolgozó Veress Endre munkásságára, s ezidőtájt megjelent első oklevélkötetére. Máskor a New-York kávéház olvasóasztalához invitált. Eszterházy utcai otthona dolgozószobájában is több ízben megfordultam. Bátyja, Márki János gyulai közjegyző irodáját a szünidőkben bizonyítvány másolatok hitelesítése céljából gyakran felkerestem. Ilyenkor üdvözleteket közvetítettem. Doktori szigorlatom után búcsút vettem volt professzoromtól. Ekkor arra kért, hogy munkásságom további haladásáról egyszer-másszor értesítsem. Beszámolóimra s a különböző alkalmakra küldött üdvözlő soraimra mindig válaszolt, további munkára serkentett, s tanácsokat adott. Amikor 1912 nyarán Berlinben, a Kir. Könyvtárban dolgoztam, azt ajánlotta, hogy külön cédulákra jegyezgessek, mert ez rendkívül megkönnyítheti a roppant anyagban való eligazodást. E tanácsnak a Gyula város története anyagának összegyűjtésekor is jó hasznát vettem. 1913 őszén a bajai tanítóképző intézethez nyertem beosztást. „Igaz jókedvvel és sikerrel folytassa tanári és tudományos munkásságát" — írta. Egyben felhívta figyelmemet arra, hogy az intézet igazgatósága útján a hazai nyilvános könyvtárakból könyveket kölcsönözhetek. A világháború első évében a háború kimenetelére bizakodva tekintett. A szegedi géppuskás tanfolyamról küldött jókívánságaimat 1915. január 3-án abban a reményben viszonozta, hogy „ez az esztendő meghozza a diadalt s azt a békét, mely a tudományos kutató munkát lehetővé teszi." A háború folyamán egyébként Kolozsvárt a pótkeretnél teljesített szolgálatom alatt 1915 szeptemberében, majd 1916 nyarán személyesen is felkerestem. Az első alkalommal egy előadását is meghallgattam. Beszélgetésünk ezúttal főleg Szekfű Gyula nagy port felvert műve, A száműzött Rákóczi körül forgott. A háború elhúzódásával azonban hite megrendült. A Nyegusiből küldött képeslapomra, mely a helybeli kávéházat ábrázolta, 1917. február 12-én ezeket írta: „Az én kávéházamat, a New-Yorkot most nem tudják fűteni, a fűtetlenség miatt egyelőre az egyetemet, az egyetemi könyvtárat is becsuktuk, s betegeink a klinikákon dideregnek." Azért most is buzdított, és úgy vélte, hogy Montenegró magyar nyelven, magyar szempontból megírt története beilleszthető lenne munkaprogramomba. Az 1918. január elején küldött soraiban azonban már nincs szó diadalról. Olyan újesztendőt kívánt csak, amelyben az arra hivatottak ismét a tudománynak élhessenek. A háború vége azonban véget vetett tanári- és tudományos pályámnak, Erdélynek Romániához csatolása után Márki Sándorral való kapcsolatom is megszakadt. 1924. nov. 15-én aztán váratlanul viszontláthattam volt professzoromat. A gyulai Szociális Misszió Társulat felkérésére ugyanis „Történelmi regények" címmel a megyeháza nagytermében előadást tartott. Gyulai tartózkodását arra is felhasználta, hogy hivatali helyiségemben felkeressen. Arra kért, hogy ne hanyagoljam el teljesen a történelemtudományok művelését A megváltozott körülmények között ugyan nem foglalkozhatom a régi tanulmányokkal — mondta —, de a helytörténet műveléséhez erős helyi kapcsolatok szükségesek, s így szinte kínálkozik számomra az alkalom, hogy megírjam Gyula város történetét. Ez volt az utolsó találkozásunk. Kezdeményezésének megvalósulását azonban már nem érhette meg. E találkozásunk után alig néhány hónap múlva, 1925. július 1-én 72 éves korában Gödöllőn meghalt. .516