Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Végh János: Dürer, a fametsző

kellett, hogy az Alpoktól délre magába szívottak a felszínre bukkanjanak, és szemmel látható szerepet kezdjenek játszani a művek alakításában. Természetesen még itt sincs szó arról, hogy a metszet egyértelműen olaszossá, reneszánsz jellegűvé váljék. Mindössze olyanokat vehetünk észre, hogy egyikmásik figura előképét a jeles padovai festő és rézmetsző, Andrea Mantegna művein kell keresnünk, mint például a kezét patetikus mozdulattal az égnek emelő nőét. A jelenet, amelyet megörökített — a sírbatétel előtti siratás —, általában szintén ismeretlen az északi országok művészetében, ott legfeljebb a halott Fiát ölében tartó Máriát szokták ábrázolni, a többi résztvevő elhagyásával. Figyelemre méltó Krisztus alakjának megmutatása: inkább egy lábadozó, egy halálosan fáradt embert látunk, nem pedig egy halottat, akinek ráadásul hosszas kínzás után még a keresztrefeszítés gyötrelmeit is el kellett szenvednie. A karját égnek emelő kivételével a gyászolók is csendesek, magukba zártak, különösen az álló és a balszélen térdelő figura: a faágakkal csak kevéssé dramatizált táj is ezt a szelíd, békés hangulatot húzza alá. A János-jelenésekbál Elképzelhető, hogy valaki ezekután azt kérdezze: mi teszi hát pont ezt a lapot a sorozat legmegrendítőbb darabjává, ha annyi csendes, szelíd, bele3 425