Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Végh János: Dürer, a fametsző

Ebben uz izgatott, zaklatott, általános nyugtalanságtól gyötört légkörben nőtt fel az ifjú Dürer. Semmi csodálnivaló nincs azon, hogy Itáliai tanulmányútjáról hazatérve első nagyobb művészeti vállalkozását Szent János evangélista titkos jelenéseinek, az Apokalipszisnek illusztrálására szentelt (1498 körül). A szinte levegőben lógó új dolgokra figyelésnek természetes következménye volt az Utolsó Ítélet varázsa — a végzetesen kerek számú 1500-as esztendő közeledése is erősítette ezeket a hiedelmeket —, mikor olvasták volna feszültebb kíváncsisággal az Újszövetségnek ezt a legorófétikusabb köny vét, amelyből az egyház tekintélyével szentesítve értesülhettek arról, hogyan is fognak lejátszódni a szorongva várt utolsó napok. Komor és zord szöveg ez, megrendítő látomás, melv nagy költői erővel, szuggesztív képek során át mondja el a világvége borzalmait, az emberiség pusztulását, az Antikrisztus eljövetelét, az angyalok és az ördögök harcát, s végül az új világ, a „menynyei Jeruzsálem"megszületését. Nagyszerűen illett ehhez a gótikus műhelyhagyományokon nevelkedett fiatal művész rajzstílusa, a kavargó, mozgásban sőt forrásban levő vonalak együttese. Ha valaha művészről elmondhatjuk, hogy tökéletesen kifejezte korát, akkor az ifjú Dürerről minden bizonnyal megtehetjük: lenyűgöző látomásainak széditő mozgalmasságával tökéletesen ragadta meg a késöközépkor eresztékeiben megroppanni készülő világát. Az utolsó vacsora (1523) <421