Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Vonsik Gyula: Permanens művelődés, korszerű műveltség

egyes összetevők arányát és egymáshoz való viszonyát. Ily módon még nyomatékosabban vetődik fel a képzés, annak mind szakmai, mind általános összetevőinek korszerűsítése, és az, hogy az iskolai és iskolán kívüli oktatás hogyan segíthetné elő hathatósan a nagy tömegek találkozását, a civilizáció minőségileg új formáival. Ebből következik, hogy ma, amikor arról beszélünk, hogy a tudomány közvetlen termelőerővé válik, amikor nap mint nap szóvá tesszük, hogy a tudományos technikai forradalom korszakát éljük, akkor ehhez hozzá kell tennünk, hogy ezzel együtt jár egy olyan folyamat is. amelynek eredményeként a gondolkodásban mérhetetlenül megnő a tudományos ismeretek aránya, vagyis az emberi gondolkodás egyre inkább tudományos alapokra helyeződik. Ma a tudományos világlátás szükséglete nem az egyes emberek kapcsán fogalmazódik meg, hanem társadalmi méretekben egyre magasabb szinten: minden ember számára. Megfelelni ennek, szert tenni a tudományos világlátásra, elsősorban tudományos ismeretek birtoklását jelenti. Az egész művelődési tevékenységünk hatékonysága elsősorban azon mérhető, hogy milyen mértékben alakul ki a társadalmi méretekben ez a fajta tudományos világlátás. Ha nem akarunk vegetálni, ha nem akarjuk elszenvedni a társadalmi fejlődés kényszerítő hatását, akkor munkánkat a felismert szükségszerűség jegyében kell meghatározni. Le kell vonni a szükséges következtetéseket: soha sincs befejezett kész tudás, a művelődés minden ember számára kor- és társadalmi követelmény. 3. Külön kell kiemelni azt a mozzanatot, amely a változás alapvető lényegét adja, hogy a tapasztalatokon nyugvó ismereteket igen gyors ütemben váltja fel a tudáson, a tudományos megismerésen nyugvó ismeretrendszer. A fejlődés mai üteme a tudomány növekvő mértéke, az egymás helyére lépő ipari termékek gyors egymásutánisága, az egymást egyre gyorsabban követő szakmaváltások stb. kényszerhatásáva

1 fogalmazzák meg a tapasztalatokhoz, a megszerzett tudáshoz való új viszonyt, amelynek lényege, hogy a régi tapasztalat és tudás jelentősége rohamosan csökken. Mindent úira és újra meg kell tanulni, ha lépést kívánunk tartani a fejlődéssel, a társadalmi követelményekkel. Ezen belül is a szakmai tudás, képesség és készség kell, hogy a leggyorsabban változzon. Régen a társadalom lassú fejlődése egyben azt is jelentette, hogy a hozzá kapcsolódó ismeretek konzerválódtak, felhalmozódásuk lassú volt, és vele együtt a tökéletesedés is. Ebben az időben — de még egy negyedszázaddal ezelőtt is, elfogadott volt az emlékezethez kötődő képzés, bár ez már akkor sem volt korszerű. Csak ezt tükrözte az a nevelési mód és felfogás, amely az idősebbektől megszerezhető ismeretek nagy becsületét hirdette. A fejlődésnek ebben a periódusában az ismeretek megszerzésének kettős mozzanatából — az előző nemzedéktől megszerezhető és saját taoasztalat — az előző nemzedéktől megszerezhető ismeretekre esett a hangsúly, a saját élet során megszerezhető tapasztalatokkal és ismeretekkel szemben. Most ez a viszony megfordul, és az ember számára egyre fontosabbá válik a saját élete és tevékenysége során megszerezhető ismeretek birtoklása és azoknak két-háromszori megújítása. A műveltség állandó változását meg lehet indokolni az ismeretek oldaláról <405