Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Sajti Imre: Adatok a felszabadult Orosházi népi rendőrségének történetéhez (1944. október-1945. május)

Oláh Mihály, Piros Péter, Rudas Ede, Sata János, Silló András, Szegedi Pál, Szentesi János, Takács Pál, Szula Mihály, Takács József, Tóth Ferenc, Török Imre, Vetró György, Vörös Lajos, Varga György, Kaluzsa János, Zana István, Valkai István, Vigh János. Megjegyzés: fenti létszámon kívül a rendőrség kötelékében dolgozik még a községi stá­tusban szereplő Fórján Sándor tisztviselő és Gellért Imre kocsis. Ezek díjazása az Orosháza községi alkalmazottak fizetése alapján történik. Rendőrségünk fent felsorolt tagjai egyenként a következő fizetést kapják: alapfizetés havi P 240,—. Ehhez jön családi pótlék feleségenként 60,—, gyermekenként pedig 30,— pengő. Őrmestereknél az alapfizetés 25%-kal, rendőrparancsnoknál pedig 50%-kal több. 2. 1945. januárjában készített egyik kimutatás fontosabb adatai: Rendőrség vezetője: Szverle Mihály, 45 éves, kőműves, a Magyar Kommunista párt tagja. Helyettese: Lénárt János 25 éves, államrendőr, Közalkalmazottak szakszervezetének tagja. A vezetőt ki nevezte: A Kommunista Párt javaslatára, a járási főszolgabíró rendele­tére, a községi elöljáróság. Létszám: 61 fő, ebből 4 irodai, egy tisztviselő, egy kocsis. Fegyverzet: 2 db Steyer pisztoly és 20 db Mannlicher gyalogsági puska. Ruházat: „33 fő részben az orosz parancsnokságtól kapott honvéd ruhában, a többi saját ruha". Pártállás: „8 fő Magyar Kommunista Párt, 2 fő pártiskola hallgató, 2 fő Szociál­demokrata és a többi a Közalkalmazottak Szakszervezetének tagja". Fegyelem és politikai megbízhatóság: „Fegyelem kialakulóban, politikai nézet oktatás alatt. Viszonylag jó." 3. Szverle Mihály életrajzi adatai: Orosházán, 1900-ban született, fiatal korában a kőműves szakmát tanulta, majd a fel­szabadulásig kőműves segédként dolgozott, 1928-tól a Szociáldemokrata Párt tagja. Illegális tevékenységéért a csendőrök üldözték, 1941-ben bebörtönözték. Felszabadulás után nyomban az MKP tagja lett. Megszervezte Orosházán a rendfenntartó erőket, majd 1944. november 27-től járási rendőrparancsnok lett. Ezután betegsége miatti nyugdíjazásáig — 1954-ig — külön­böző parancsnoki poszton látott el rendőri szolgálatot. 1968. december 30-án, súlyos betegség következtében meghalt. <318

Next

/
Thumbnails
Contents