Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István. Nyomorúságos helyzetünk okozói

Kellemetlenül hatott a hír. De önmagam már nem tagadhattam meg. Amit vállaltam, megcsináltam. Ha a parasztfurfang úrihuncutsággal párosul, becsapja a legéberebb óvatosságot is. Az endrődi nagygazdák az urakkal paktáltak. A földbirtok rendező bíróság szakértőt küldött le olyan utasítással, hogy Endrődön hívja össze azokat, akik a gondnokság által az említett földvételre igényjogosultak és azokat, akik felterjesztették igényüket.. . A községháza tanácstermében a nagyasztal körül össze is ült a birtokrendező bíróság pesti két tagja, Krisztyián ügyvéd, a szóban levő birtok védője, a nagygazdák némely része olyan husánggal, hogy vad csorda őrzésére is megfelelt volna. De a kérvényezők közül csak kettő volt jelen. Én is csak azért kerültem be közéjük, mert a téli munkanélküliség mindennap ácsorgásra kényszerített és így mentem be a tanácsterembe, ahol már tárgyaltak. A gazdák dühe azonnal rám rontott. Megfeledkeztek az illemről még azok is, akik gyerek korukban Szarvason, vagy Békéscsabán végeztek gimnáziumot. Volt olyan bátor is, aki bottal fenyegetett rám az urak előtt. Lehetetlen volt egymás után két szót kimondanom, hárman, négyen lármáztak közbe. Nem törődtem velük. Amit akartam, megmondtam. Az ő szavuk lett a döntő azzal az állítással, hogy a földre rajtuk kívül senki sem tart igényt. Az egész handa-bandát csak ez a „mindenbe belekapcáskodó" csinálta! — mutattak rám megvető gúnnyal —. Ha kellene a föld, itt volnának, akik az ő kérvényét aláírták! De mert nem jöttek el, bizonyítja, nem kell nekik a föld. Krisztyián ügyvéd is a gazdák állítását bizonyította, ö is beszélt néhánnyal, akik eleinte ácsingóztak, de mikor megmagyarázta nekik a vételárat, meg, hogy ez nemis a rendes földreform, amely majd jutányosabban juttatja őket földhöz, akkor azt mondták, inkább várnak a reformföldre: — Ez az egy ember kavarta itt fel a nyugalmat — hangsúlyozta az ügyvéd is rám mutatva — és csak azért, mert olyan a természete, hogy mindig a mások ügyébe avatkozik. Hogy nem volt komoly a kérvényezés, az is bizonyítja, hogv az ő neve nincs is aláírva! Nagy meglepődésemre még a két kérvényező is az ügyvéd és a gazdák állítását bizonyította. Úgy álltam ott fenyegetve, gúnyolva a gazdáktól, elárvulva a megvásárolt két szegényebbtől, mint a megcsúfolt igazság. De a helyzet az elszántságot ébresztette fel bennem. Nyugodtan a pesti küldött szeme közé néztem, az ügyvédre és a gazdákra mutatva mondtam: — Mindnyájan nem a valóságot állítják! De ha van még igazság Magyarországon, majd hozzá folyamodok! Pillanatra összenéztek. De az ügyvéd meg a pesti úr olyan finom gúnnyal mosolyogtak össze, mintha csak mondták volna: „Szegény bolond"! Végeredményben a pesti küldött megállapította: „Mivel a szóban levő birtokra a jelen levő gazdákon kívül senki igényt nem tart, a birtok eladhatását abban a formában hagyja jóvá felterjesztésre, melyben az ügyvéd úr a gondnoksággal és az igényjogosult gazdákkal már megállapodott..." Néhány gazda jogtalanul, de így a földbirtokrendező bíróság jóváhagyásával jutott 200 hold földhöz. A több'ek pedig tekintélyük szerint 150—100—60 holdhoz, én pedig ahhoz az ígérethez, hogy „megiszom a levit". Az ígéret megkapásában nem is volt okom kételkedni, mert az ígérők néhányát a háború előtti korcsmai verekedésekből jól ismertem. Még aznap nyílt levelet írtam a legszájasabb gazdához, mely a Földmunkások Lapjában meg is jelent. Leírtam az egész földrendezési komédiát, melyből a Földmívelők lapja takaros nagy cikket kanyarított. Megtudtam azt is, hogy a két jelenlevő igénylőt a gazdák megvásárolták érdekük alátámasztására. A többieket pedig nem értesítették. Csak harmadnap tudták meg mi történt, de akkor már csak a fogukat csikorgathatták. Tanácsomra ketten megpróbálták fellármázni a magukban dühöngő, becsapott kisgazdákat, de a csendőrök éjjel meglátogatták őket és úgy befogták a szájukat, hogy nem merték földért táltani. <302