Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Pálmai János: Az ismeretterjesztés korszerűbbé tétele az orosházi járásban

sunk most arra irányul, hogy az ismereteket közlő szóbeli ismeretterjesztés ha­gyományos és korszerű módszerei megfelelnek-e a mai követelményeknek, minden társadalmi réteghez eljutnak-e, végül az egyes ember műveltségében, ismeretei­ben található pótolnivaló felújításra alkalmasak-e. Az ismeretterjesztés egyik legfontosabb része az élet igényeihez mért téma­választás megtervezése. A mezőgazdasági jellegű települések termelőszövetkeze­teit a művelődés alapvető bázisának kell felfogni. Ezekben folyik a legnagyobb arányú technikai, illetőleg kulturáis átalakulás. Az új ismeretek befogadása iránti igény itt a legintenzívebb, mert a technikai eszközök egyre szélesebb tér­hódítása a dolgozókat ismeretbővítésre készteti. A tudatos tervező munka alap­vető eleme a mezőgazdasági jelleget tükröző igények számbavétele s azok érvé­nyesítése az egyes előadássorozatok témakörének összeállításában. Kevés még az olyan gazdasági szerv, amelyik előre összeállított s valóban a közvélemény, vagy saját dolgozók igényére szabott témajavaslatot kér egy-egy évadban. Hiba volna arra gondolni, hogy a dolgozókat igényeik felől nem kérdezik meg. Csak ez a kutatás nem intenzív, nem állandó jellegű, nem hozza felszínre a mélyen fekvő érdek­lődést. Mind a gazdasági, mind az ismeretterjesztő szervek vezetői — szerződés­kötéskor — megelégszenek a központi témajavaslatokkal, pedig a helyi igé­nyekkel történő összehangolásnak ekkor volna nagy jelentősége. Ezért azt kell hangsúlyoznunk, hogy az ismeretterjesztő szervezet községi vezetője állandó és élő kontaktusban legyen a gazdasági szervekkel, szeizmikusán érzékelje a dolgo­zók igényskáláját és az előadássorozatok beállításával a valóságigényeket elé­gítse ki. Hasznosnak bizonyulna egy-egy előadássorozatot szellemi vetélkedővel (pl. munkavédelmi, közlekedési jellegű stb.) lezárni, befejezni. „A kultúrpolitikának, a közművelődésnek mindent meg kell tennie, hogy ez a kapcsolat minél szélesebb rétegekkel létrejöhessen." Az ismeretterjesztés egyfelől az igények kielégítésére, másfelől az igények felébresztésére irányul. Nézzük, hogyan tükrözik ezt a számszerű adatok. Év község Csorvás Kardoskút Nagyszér hallgató hallgató hallgató 1960 1100 397 1621 1965 900 1319 1015 1966 1800 1872 917 1967 1870 1581 1787 1968 1400 2737 2874 1969 1400 1797 1285 1970 1157 1752 278 Az elemzés indulóhelyzetéül az 1960-as, majd 1965-től az egyes éveket és az 1970-es évadot vettük. A hallgatók létszáma természetes emelkedésre utal, amely összefüggésben áll a dolgozók átalános és speciális érdeklődésével. Az 1968-as évadtól észlelt csökkenés több összetevő idői egybeesését tárja fel, amelyből csak a két leglényegesebb komponens kiemelésére szorítkozunk. Az egyik az érdeklő­dés csökkenése, a másik a nagymérvű személyi fluktuáció hatása az ismeretter­jesztés eddigi stabilitására (pl. a művelődési otthonok vezetőinek és az ismeret­terjesztés helyi felelőseinek évenkénti változása). A három kiemelt község 15 428 lakosából 20.6% az intenzív érdeklődőkhöz tartozik, noha ez az arány az 1968-as évadban az eddig legmagasabb, 46% volt. Elemezzük a három exponált község egyikét, Kardoskutat, mint a járás — hu­zamos időn át — legjobb eredményét felmutató települést. A jó eredmény tit­kát az egy évtizede változatlan személyi vezetésben és a gondosan megszerve­zett aktívahálózat kiépítésében látjuk. Az 1969/70. évadban 68 alkalommal tar­tott előadáson 1752 fő jelent meg, ez a község összlakosságának 121.7%-a. Tévedés volna azonban arra gondolni, hogy az előadásokon részt vett hallgatók — a köz­ség lélekszámát meghaladó — létszáma minden lakos bekapcsolódását jelenti. A községi felelős személyi ismeretségén nyugvó gondos felmérése alapján megálla­<271

Next

/
Thumbnails
Contents