Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Krupa András: Fonó Tótkomlóson és környékén

A nagyfonó (velkie priadke) fogadott, bérelt házakban zajlott le, hasonlóan a magyar vagy a szlovákiai fonók nagyrészéhez.

1

3 Ezeknek nem volt külön nevük, ritkán fonóháznak (priadkovy dom) nevezték, leginkább a háztulajdonos nevéhez kapcsolták, pl. u Ciernikov (Csiernyikéknél), u Liptákov (Liptákéknál). Utcánként általában egy fonóba jártak a fiatalok, de nem ritka a kettő-három sem, attól függött, mennyi lány élt a környéken. Adatközlőink minden helységben felsorolták a fonók házigazdáit, ahova maguk is jártak: Tótkomlóson többek között: Lopuchék, Maligáék, Hovorkáék, Pitvaroson: Rohárék, Pribevszkiék, Lóciék, Csanádalbertin: Jancsikék, Zsidék, Haskóék, Nagybánhegyesen:: Moravszkiék, Puskelék, Sztratyinszkiék. Legtöbbször olyanok (idős házaspár, özvegyasszony) adták bérbe házukat, akik magánosan éltek, nem voltak gyerekeik, vagy már nem éltek velük. A nagyfonó egész télen át tartott. Ősszel vették bérbe a házat, és tavaszig, húsvétig használták. A fonó kezdetének a XX. században nem volt meghatározott napja. Pitvaroson novembertől áprilisig, Nagybánhegyesen is ebben az időszakban rendezték. Csanádalbertiről olyan adatunk is van, mely szeptember végére tette az első napot, attól függően, hogyan végeztek a kender tilolásával, fésülésével, előkészítésével az asszonyok. A kezdetet általában befolyásolta a mezei munkák befejeződésének elhúzódása is, a fonó végét a tavaszi munkák megindulása. Tótkomlóson nyáron is folytatódott a táncos fonó. „Aj v lete sme tasli, aj z robote, co sme pesi prisli domov! Ked sme priadke pobavili, zobrali batoch na chrbát, a tasli sme naspät tavo, do robote. Ked sme boli mladí, nehTadeli sme, ci bola nedeTa, ci bola sobota, öi bola robota, ibo sme tasli!" (Nyáron is mentünk, a munkából is, ha gyalog jöttünk is haza! Ha befejeztük a fonót, felvettük a batyut a hátunkra, és elmentünk, vissza a munkába. Amikor fiatalok voltunk, nem néztük, hogy vasárnap volt-e, szombat volt-e, munka volt-e, csak mentünk!) (Bencsik Pálné, Tótkomlós) Tótkomlóson és Nagybánhegyesen minden nap jártak a fonóba, a századelőn Pitvaroson és Csanádalbertin is, a tízes években, de különösen az első világháború után már csak meghatározott napokon. Pitvaroson kedden, szerdán, pénteken és vasárnap, Csanádalbertin szerdán, szombaton, vasárnap délután és este. Tótkomlóson a húszas években a pénteki gyengébb volt, ekkor főként szerelmespárok jöttek össze. (Békéscsabán századunkban a fonót rendszeresen kedden és csütörtökön tartották meg.) Amíg fontak, csak hétköznap tették, vasárnap táncoltak. A lányok mindegyik községben este hat órakor kezdtek gyülekezni, s a fonó legtöbbször kilenc-tíz óráig tartott. Tótkomlóson egyes helyeken már nyolc órakor is befejeződött, egyébként ahol jó hangulat kerekedett, sok legény jött el, néha elhúzódott éjfélig is. A lányok a háziasszonnyal (priadkova mamovka, mamovka priadkova, priadkova mater) egyeztek meg, aki maga is részt vett a fonón. Mindig csak a lányok fizettek, még a tisztán táncos fonó idején is, a legények soha. A bért naturáliákkal vagy pénzben honorálták. Az egész időszakra legtöbb helyen személyenként egy véka (viecha) búzát vagy 25—30—35 cső kukoricát vittek; Tótkomlóson, Pitvaroson hetente 15—20 fillért fizettek. Nagybánhegyesen is fizettek pénzt, valamint vittek egy-egy liter lencsét vagy mákot. Mindenütt fizettek petróleumra (na olej) — Tótkomlóson 20 fillért <236