Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Csende Béla: Békés megye III. ötéves népművelési tervének teljesítése - Miklya Jenő: Búcsú Szabó Páltól

Elmondtam azt is, megírtam azt valahol már, hogy egy Nagyvárad-környéki magyar, akinek voltak itt rokonai, megbízott egy ügyvédet, aki járási levente-parancsnok is volt, párszáz pengő értékig valamilyen vásárlás lebonyolításával. Vett volna itt egy házat. Az ügyvéd úgy elintézte, hogy a pénzt elköltötte, de a vásárlást nem intézte el. Ezt nekem ez az ember panaszként megírta. Én pedig elmondtam egy pesti újságírónak, aki riportot írt róla. Amikor az ügyvéd úr elolvasta ezt, rögtön idegbajt kapott és — hogy mondjam? •—, öngyilkos lett.

1

4 Nem tehetek róla, hogy ez így történt! Nem erre gondoltam. Én azt szerettem volna, ha tisztázódik az ügy, és az akkori ügyvédi foglalkozás tennivalója emberibbé válik! Na, hát azért lényegében „sok beszéd szegénység", mondja ezt a paraszt, és ebben van is igaza! De hát a sok szóbeszéd nemcsak szegénység, de nem lehet önigazolás sem! Épp azért nagyon röviden mondanám el, amit még el tudnék mondani. önmagamról, falumról, Ugráról. Már többször elmondtam azt, hogy az én falum egy nagyon szegény és bizonyos értelemben időben megrekedt falu volt. A jobbágykor itt sokáig érződött még. Nemcsak gondolkodásban, magatartásban, hanem életformában is. Itt még a harmincas évek elején is létezett, e másutt már régen letűnt kor. Gyermekkoromban a faluban •—• úgy emlékszem — alig volt 4—5 cseréptetős ház. A többi zsupszalmatetős, jobbik esetben nádtetős. Az egész Alsósor nagyon szegény volt. Ha egymás közt említettük Alsósort, akkor Félgatyaszár utcának neveztük, mert csupán egy fél sor ház volt rajta. Mindig irigyeltem Veres Pétert, mikor ő a Gyepsorról írt, mert az a mi utcánkhoz képest mennyország! Vagyis ott van a Gyepsor, előtte a gyep, az urasági legelők. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a gyerekek mehettek játszani, szaladgálni a gyepre. A baromfiak, a csirkék, rucák, libák mehetnek a végtelenbe az urasági mezőn. Ezt én jól tudom. Itt nem mehettek! Itt voltak a Felsőkertek s kertünk alatt voltak az urasági földek. Ide bezárva, itt éltünk, voltunk nagyon szegényes körülmények között. Aztán az idők mégiscsak felnőttek. A faluban volt egy bicikli már, Ormos Jóskának. Mikor már legények lettünk, akkor nekem lett egy biciklim. Most már két bicikli volt. Igen ám, de jöttem haza egy vasárnap délután, későn, alkonyattájt a faluból. Valahol barátoknál voltam, vagy sétafikálni, mint ahogy szoktunk akkor az utcán a lányokkal. Jöttem haza és a szomszédunk tehene megijedt a biciklitől és elszaladt. Nem tudták hazacsalogatni egy egész hétig. Ez az eset olyan feltűnést okozott a faluban, hogy engem szidtak, ócsároltak, hogy nem tudok úgy élni, mint más rendes ember és nem férek a bőrömbe! Bicikli kell nekem és bicikli? Hát szóval a szememre vetették ezt az ügyet. Ezekben az időkben történt az az eset is, hogy egyszer azt álmodtam, hogy a Nagyutcán fönn villamos jár ki a Kányahátig! Kányahát egy messzebbi határrész, ott volt egy darab földünk. Oda villamossal is ki lehetett menni álmoniban. No, persze, ez az álmom nagyon sok-sok ideje történt, vagy jó fél évszázada, vagy sokkal több. Villamos most sem jár a Kányahátra, hanem sokkal komolyabb, tisztább és ízlésesebb formában változott meg a világ. A Nagyutcán autók, motorbiciklik, biciklik és traktorok, zetorok, teherautók járnak. Szóval itt is egészen, klasszikusan, tisztán gépiesedik a világ. Nagy változás! De az Alsósoron nem<222