Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Csende Béla: Békés megye III. ötéves népművelési tervének teljesítése - Miklya Jenő: Búcsú Szabó Páltól

mel. Sajnos, az antológia szépirodalmi részét nem sikerült együttesen megjelentetni a néprajzi és helytörténeti fejezetekkel. Azóta pedig a községi tanács nem talált módot, hogy ezt az anyagot közreadja. Szabó Pál viszont türelmetlenebb volt, mert a Kortárs című szépirodalmi folyóiratban 1964 tavaszán leközölte. Később személyes kapcsolatba kerültem Pali bácsival. A táj szeretete, a rendezvények sok közös elképzelést, tervet érleltek bennünk. A Sárréti Napok, a helytörténeti kutatások és a Péter András alapította gimnázium története szívügyévé vált neki is. Betegsége, idős kora már nem tette lehetővé, hogy tevékenyen részt vegyen közös ügyünkben. 1970 tavaszán elküldtem a Pákászok világából a modern kereskedelembe című helytörténeti munkámat Szabó Pálnak. 1970. július 15-i keltezéssel ezt válaszolta levelemre és munkámra: „Kedves Jenő! Köszönöm szép kis könyvedet: eléggé kifejezi Szeghalomról ami volt, s ami van. S nagyon örülök: hogy végre Péter Andrást is a helyére tetted! Jó munkát és jó egészséget, ami nekem egyelőre nincs. De talán majd csak kibírom még ezt is valahogyan. Szeretettel ölellek: Szabó Pál". *** 1969 október elején Szabó Pál feleségével együtt Biharugrán tartózkodott. Megragadtuk ezt az alkalmat és október 8-án felkerestük, hogy magnetofonszalagon megörökítsük a hangját. Ö ekkor a következőket vallotta magáról, környezetéről, emlékeiről. (A szalag eredetije a szeghalmi járási könyvtár hangarchívumában található.) Nem tettem hozzá semmit, nem vettem el belőle egy szót sem. A címet én adtam: Szabó Pál: Vallomások a Sárrétről és Szeghalomról Ügrával, a falummal, akkor történt első találkozásom, amikor még beszélni is alig tudtam. Emlékszem egy virradatra, egy reggelre, egy olyan február végi vagy március eleji reggelre. Álltam kint a csepegőben, az eresz alatt, és az ereszről halkan csepegett a jégcsap. Olvadt. Erre emlékszem. Nagyon élénken emlékszem erre. És arra is nagyon emlékszem, hogy arra Várad felé, egy darabon nagyon világos volt az ég. Ott jött fel a nap. S ez a napfelkelés mindmáig az emlékezetemben van. A gyermekkor persze egyre inkább beletárult az egész falu ismeretébe, a falun túl a tájéba, az egész Kis-Sárrétnek erre a szakaszára, részére. Gyermekkoromban, már amikor nemcsak a falumnak a határát ismertem, azon túl is mentem, jártam. Tudniillik édesapám nagyon szerette a halászatot, a vizet s a Sebes-Körösben szinte állandóan halász volt. Ez a halászat időközönként engedélyhez kötött, pénzért fizetett, tehát érte megfizetett halászat volt. Néha meg csak úgy, amikor milyen ráérő ideje volt. Este, vagy éjjel ment ki egy-egy hálóval egy pár halat fogni a SebesKörösre. Nagytóti-pusztánál a Sebes-Körös gátján volt egy gátőr, Boruzs Bálintnak hívták. Ez a Boruzs Bálint bátyám Szeghalomra való volt. Onnan jött ki fiatal házasember korában gátőrnek. Édesapámmal igen jó barátságba lettek, így én is nagyon közelről ismertem és szerettem ezt az embert. Ez jó sok ideig volt itten gátőr. Később élete delén visszament Szeghalomra, de már 5* 219