Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 1. szám - Székely György: Márki Sándor-emlékbeszéd

ismerte a Tiszántúl parasztságának problémáit. Középiskolás diák korában egy ifjúsági lapban írt cikkét felforgatónak nyilvánították, iskoláját eltanácsolás formájában volt kénytelen elhagyni. Később mégis elvégezhette a középiskolát és az egyetemet, de újságíró is maradt. A maga korában igen élénk társadalmi és nemzetiségi mozgalmak történelmi előzményeit kívánta megérteni, a korabeli parasztmozgalmak feudáliskori jobbágymegmozdulásaival való összeköttetéseit igyekezett felderíteni, nem mellőzve azonban a felkelések, népmozgalmak társadalmi-gazdasági alapjait. Ezzel a munkásságában szinte mindvégig döntő jellemvonással különbözött a dualizmuskori történettudomány átlagos képviselőitől. Ez már első történeti munkájára is áll, ami végig meghatározóan hatott lörténetírói működésére. Korabeli elbírálásának jellemző történetét Banner János tárta fel. Márki a Magyar Tudományos Akadémia Lévay-díjára pályázott Dósa György és forradalma című munkájával. A fiatal történetíró romantikus stílusban, de korában feltűnést keltő szemléletmóddal dolgozta fel témáját, felvetve a későközépkori társadalomfejlődés és a haladó népmozgalmak akkor kényesnek tartott problémáit. Kora hivatalos történetszemléletére vet fényt, hogy a három — egyébként érdemes — történettudósból álló bírálóbizottság, ti. Pauler Gyula, Pesty Frigyes és a békéscsabai születésű Zsilinszky Mihály nem tudott döntést hozni. Egyikük szavazott Márki mellett, egy másik Deák Farkas: Egy magyar főúr élete a XVII. században c. munkájának jutalmazását szorgalmazta, a harmadik kívánta a díj megosztását. Érdemes felfigyelni a két rivális mű tematikai különbségére. A bizottságot két taggal egészítették ki, Ipolyi Arnolddal és Szilágyi Sándorral, amikor is Deák Farkas és nem utolsó sorban főúri témája nyerte el a díjat. A bizottság átalakítása lényegében Márki ellen irányult, ő most is csak egy szavazatot kapott, s egy kívánta a díj megosztását, hárman voltak ellene. Szilágyi Sándor a mű „veszedelmes tendenciája" alapján foglalt állást. A bizottság azzal az indokolással vetette el Márki pályaművét, hogy „ . . . szerzőjének történeti felfogását a bírálók elhibázottnak tartják, mivel az új kor eszméjének szempontjából ítél hőséről, akit Danton elődjének és a demokrácia úttörőjének dicsőít. . .". Egyenesen visszalépett a bíráló bizottság akár a reformkori szemlélethez képest, amely Kölcsey Ferenc 1834. évi pozsonyi országgyűlési beszédében vagy Horváth Mihály (később Márki által feldolgozott történeti életrajz hőse) ipar- és kereskedelemtörténeti művében (1840) nagy hangsúllyal a parasztokat elnyomó, a felkelést megtorló nemességet bélyegezte meg. Az akadémiai bíráló bizottság viszont helytelenítette, hogy Márki szerint ,, . . . politikailag nonsenssé lett egy néposztály, mely bukásában magával rántotta a nemzeti önállást. S nemzeti önállását részben igazán csak akkor nyerte vissza a magyarság, midőn az 1514-ben elejtett néposztályt ismét megnyerte a maga ügyének azáltal, hogy azt rehabilitálta, sőt emancipálta. Dózsa neve borong a korszak kezdetén, Kossuth neve ragyog a korszak végén." A konzervatív történetíróknak tehát nem volt ínyükre a jobbágyfelszabadítás és nemzeti függetlenség ügyének összekapcsolása, az 1848-as forradalom egyik funkciójaként a Werbőczi-féle Magyarország felszámolására célzások. Nem véletlen, hogy Márki könyve 1883-as változatát nem az Akadémia kiadásában te2* 19