Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 1. szám - Székely György: Márki Sándor-emlékbeszéd

hette közzé. Ez annál kevésbé lett volna elképzelhető, mert a könyvet arányaiban és fogalmazásában is a paraszti forradalom szükségessége melletti állásfoglalás jellemezte. Sőt Dózsa parasztháborújában mint forradalomban látta a polgári átalakulás kezdetét, történelmi körülményekkel magyarázta Dózsa forradalmi vezérré változását (a forradalmár „nem születik, hanem lesz"). A forradalmi kegyetlenséget nem kívánta morálisan megindokolni, de „forradalomtörténetileg" — pl. a francia nagy forradalommal összevetve — magyarázta. A mű kevés méltatása közül az egyiket a Népszava is átvette. Mindezt a bírálók nem bocsátották meg neki, annak ellenére, hogy munkássága polgári, sőt egyes nemesi szemléleti korlátai már ebből a változatból sem hiányoztak. Márki Sándor Thaly Kálmán tanítványának vallotta magát és annak dicsőítését is egész életében vállalta. Hozzákötötte a romantikus beállítottság s a hála, hogy fiatal korában Thaly pártfogásába vette történetírónkat, igyekezett egyengetni pályáját. Történetírónk Dózsa Györgyöt a Dózsák nemesi családjához kapcsolta, s szemléletébe az a jíslat is beletartozott, hogy a nemesi família egykor majd dicsőségnek tartja a forradalmi vezér közülük kikerülését. Egyfelől hosszasan igyekezett igazolni a paraszt vezér előkelő nemesi származását, másrészt nem volt tisztában a hátralevő társadalmi forradalom jellegével és következményeivel, amikor ettől a nemesek népbarátságát remélte. „Nem éppen most, — írta — talán csak a XX. vagy XXI. században, de mindenesetre akkor, mikor a társadalmi forradalom tért foglal, s lemossa emlékéről az akkoron már fél ezredév óta viselt szennyet." D; maga nem ennek a forradalomnak oldalán állt, említését inkább figyelmeztetésnek szánta a veszélyre. Több helyen is hivatkozik már ekkor a forradalomnak elkerülhetőségére, ha a jobbágyságot reformok útján szabadították volna fel már a Jagellók korában. Az urak e'zt nem tették meg, s Márki tanúlságf elhívása szerint ,,meg is keserülték". A korszak liberalizmusa azonban még megengedte egy ilyen szerző szárnybontogatását: Dósa György és forradalma 1886-ban újra megjelenhetett. S a pályamű egyik negatív bírálója, Szilágyi Sándor, mint 1875 után 24 évig a „Századok" szerkesztője még olykor közzé is tett a folyóiratban Márki nemesi szellemtől idegenebb írásaiból. De budapesti egyetemi magántanárságát a magyar köznép története tárgykörből és Dózsa ceglédi kiáltványáról tartott próbaelőadása alapján (1887) a kormányzat nem hagyta jóvá. Márki Sándor munkássága egyik fővonulata végig a parasztmozgalmak sorozatos feldolgozása volt. Egyik egyetemes történeti művében emelte ki, hogy a csehországi vallásos és agrárius radikálisok hatottak az erdélyi magyar parasztokra és hogy az utóbb'ak 1437—8. évi fölkeléséből nem hiányzott a politikai gondolat (1910). írt az 1697-es hegyaljai felkelésről, munkát készített Horia és Kloska felkelésének magyarországi részéről (1894), éppúgy az előző jellemző évben, az agrársz.ocialista mozgalmak közepette eltelt 1893-ban jelentetett meg történeti művet a Péró-lázadásról. A Péró-könyvben már előtérbe került a reformokra intés és csökkent a társadalmi forradalom iránti heves vonzalom. A mű zárórésze kora nagybirtokososztályát kívánta figyelmeztetni, hogy földreformmal vagy más úton segítsen a parasztságon. Kétségtelen társadalombírálat volt így is, amikor leírta: „A múlt századbeli latifundiális rendszernek néhány nagy hibája át20