Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)
1971 / 1. szám - SZEMLE
hozzájárultak a sikeres összhatás megteremtéséhez. Calderon: Két szék közt a pad alatt című vígjátéka — az évad második bemutatója — is a hagyományok folytatását jelentette. Lope de Vega, Goldoni komédiáinak sikereit követte a mostani premier. Sándor János rendezése a szereplők ötletes mozgatásán, a vígjátéki helyzetek mértéktartó hangsúlyozásán túlmenően az elő- és közjátékok beépítésével tette még hitelesebbé a légkört, — így a nézők maguk is egy 17. századi spanyol városka lakóinak, a játék cselekvő részeseinek érezhették magukat. Kertész Péter személyében új színészt köszönthettünk Gyulán. Don Diego egyáltalán nem könnyű, jánusarcú szerepét ügyesen, tehetségre vallóan formálta meg. Alakítása „újhullám"-ot jelentett az eddigi szerepfelfogásokkal szemben. — Tordy Géza frissességgel, furfanggal, ötlettel töltötte be a színpadot Don Rodrigo, a szolga köntösében. A két női főszereplő közül inkább Pap Éva Donna Beátája tetszett, határozottságával, életrevalóságával hihetően járt túl a széptevő szélhámos eszén. — Mészáros Ági alakításából valahogy hiányzott a calderoni vígjátékokban elengedhetetlen spanyolos temperamentum. A többi szereplők közül Horváth Gyula néha kissé túljátszott Don Sanchoja, illetve Dobos Ildikó és Szentirmay Eva szolgálói érdemelnek említést. — Langmár András díszletmegoldása néhol túl harsányra sikerült, Bata Ibolya jelmezei tetszettek. Befejeződött a hetedik várszínházi évad. Előadásai kellemes estéket, maradandó színházi élményt nyújtottak többezer nézőnek. — Ha nem is volt hiba nélküli a két bemutató, az összkép mégis pozitív. A következő évet előkészítő megbeszéléseken megoldást lehet és kell találniuk az illetékeseknek a hibák elkerülésére. Befejezésül: egy közel évtizedes múltra visszatekintő színháznak előbb-utóbb el kell jutnia addig, hogy a következő évben bemutatásra kerülő műveket, a műsortervet már az előző évben közli. — Talán a nyolcadik év ezt is meghozza! <130