Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Eligazodás

A sok gyülekezésre hívó hang közül néha olyanok is ütődtek a tömörülésre hajlamos agrárproletárok füledobjához, amelyek hasonlítottak ahhoz, amilyet vártak. De még csak nézték, hallgatták a habzószájú hívogatót. Kisebb, nagyobb •csoportba verődtek, tétováztak, tanakodtak és a bajusz alatt mormogták: „ez •se az, ez se az, úriszőrű, hamishangú!" Kubikos társaim ilyen kifinomodott érzése és a régi földmunkásmozgalmak meg smerése győztek meg arról, hogy érzésében mindig helyes irányban tartott és tart a szegényparasztság, de a hangok, mint a múltban, megtévesztik ma is a politikában gyengébb, osztályerkölcsében lazább embereket. Ezért van az, hogy a tévesztő hangok az ösztönösen is helyes irányban haladásából más irányba terelnek el a tömegből egy-egy töredéket. Azért van az, hogy „csendes időben" az eredeti célja felé csak a legöntudatosabbak, a legtapasztaltabbak törtetnek, akiket kevés számuknál, gyengült erejüknél fogva mindig visszahőköltet, vagy szétver az államhatalom. A viharos idő azonban mindig összesodorja őket. Elég visszapillantani 1514-re, amikor Dózsa és társai azt a hangot ütötték meg, amely áz ő leghőbb vágyuk szerint szólt, azonnal visszadobták Bakács hercegprímásnak a keresztes hősöknek ígért mennyei boldogságot. Az akkori haza dicsősége, a túlvilági boldogság helyett csak darabka földet akartak és emberi szabadságot: elég egy pillantás 1848-ra, amikor Frey Ádám. meg Oláh István azt a hangot ütötték meg amely az ő leghőbb vágyuk szerint szólt; a Kossuth „veszélyben a haza" jelszavára tömörült mezőberényi és orosházi nemzetőrök azonnal a grófi földeket foglalták el. A Kossuth-féle nemzeti dicsőség helyett megint csak darabka földet, olyan emberi szabadságot akartak, amilyet Petőfi és Táncsics hirdetett. S hí bár a Verbőcziek, a bachhuszárok és kommün után a fajvédők ájultra gázolták is a szegényparasztságot, eredeti célja felé törekvéséről nem mondott le! A fajvédő fehérterror első nagy rohama nyomán bekövetkező ájulásból felocsúdó emberek közt eleinte tapogatózni kellett. Megkerülni az olyanok figyelmét, ak

;k tudatlanságból, gyávaságból vagy ravasz számításból már valamelyik újeszmés kalandor felé sompolyogtak. Az ilyen ember az új hatalomtól való rettegésében osztálya árulója lesz, ha a másik oldalon konc szagával csiklandozzák az orrát. Az ilyen minden szenny-mocsárban úszni tudókkal — és akik a proletárdiktatúra idején vöröskatonák voltak, de már ingottak, óvatosan kellett érintkezni. Megismertem azok jórészét is, akiket nem csábítottak a hízelgő szavak, sem a konc szaga. Bátorított a hír is, hogy az orosz Vörös Hadsereg döntő támadásra indul Vrangel fehérhadserege ellen. Krim felszabadításáért... A magyar terror nyílt formáját mintha enyhíteni akarták volna. Konszolidációról beszéltek. Karácsonyra amnesztia rendelet jelent meg. A rendelet kiterjedt a fehérterror szervezte gyilkosságok tetteseire, de nem érintette a proletárdiktatúrában résztvett elítéltek, vagy még el nem ítélteket. Ez az amnesztia külföld felé sem, a magyar dolgozók felé sem keltett bizalmat. Sőt ártott, mert a fehér tisztibandát nem fékezte, inkább bátorította. Az amnesztia-rendelet után néhány napra jött a hír: „Négy halálos ítélettel véget ért a népbiztosok pere ..." Ügy hányódtam a bátorító és fájdalmat okozó hírek hatására, mint gyenge •csónak viharos tengeren. *** Már november utolján, mikor a mezőgazdaságban minden munka elfogyott, egyéb munka nem volt, agrárproletár társaim egyre jobban érezték a szervezkedés szükségességét. Nem elégítette ki őket, hogy hárman-négyen el-elbeszél-gettünk. Tetszett kubikos társaim törekvése. Hiszen minden tevékenységem az emberek összefogására irányult és arra, ismerjem gondolkodásukat, érzésüket. Nagy József, bár nem fogyott ki a szociáldemokrata vezetők dicséretéből, mégsem ellenkezett, mert nem a pártot, hanem a szakcsoportot kívántam megszervezni. Tapasztalta, ha a pártról beszélt, régi mozgalmi társaim a szakmozgalomról beszélgettek: Várkonyit emlegették. <103