Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - ISMERETTERJESZTÉS - Daru Mária: Termelőszövetkezeti szocialista brigádok és a művelődés

foglalkozás, irodalmi és műsoros est, hangverseny és kiállítás szerepel. Működnek ismeretterjesztő szakkörök, műkedvelő művészeti csoportok, amelyekben lehető­ség nyílik az aktív művelődésre is. Igen örvendetes lenne, ha az egyéni kulturális vállalások között szerepelne az ezekben való aktív részvétel, alkotó tevékenység. A könyvtárak sokféle tudományos, ismeretterjesztő és szépirodalmi művet bo­csátanak az érdeklődők rendelkezésére. Csak helyeselni lehet az olyan célkitű­zést, amely szerint a kollektíva tagjai együttesen beiratkoznak a könyvtárba. Ez azonban önmagában még nem elengendő. A további lépés az, ha a brigádok va­lóban rendszeres olvasóvá, majd egyre igényesebb olvasóvá válnak. A szocialista brigádok fokozottabban vegyék igénybe a Tudományos Ismeret­terjesztő Társulat által nyújtott művelődési lehetőségeket, szolgáltatásokat. A' TIT 1969/1970-re szóló témajavaslatában külön programajánlással szolgál a szoci­alista brigádok számára. A termelőszövetkezetek a szerződések megkötésénél ezt feltétlenül vegyék figyelembe. A népművelési intézmények vezetői hívják fel erre a figyelmet, segítsenek az ismeretterjesztő előadások lebonyolításában, a korszerű tartalmi és formai kivi­telezésben. Közösen keressék meg azokat a korszerű formákat, amelyek a brigád tagjai számára a legmegfelelőbbek. Olyan előadásokat tartsanak, amelyek a bri­gád tagjai számára a legmegfelelőbbek: a sajátos problémáikra adnak választ, belső életükkel, nevelési célkitűzéseikkel és nem utolsósorban munkájukkal kapcsola­tosak. A mezőgazdasági szocialista brigádmozgalom minőségi továbbfejlesztése fo­lyamán egyre inkább arra kell törekedni, hogy a vállalások szerves összefüggés­ben legyenek az egyes brigádokra jellemző problémákkal. Ahol tehát például a munkafegyelem, az idősebbek és a fiatalok kapcsolata, valamint a szakmai képzés terén mutatkoznak komoly, jelentős hiányosságok és problémák, ott a szocialista brigádvállalást úgy kell összeállítani, hogy az — köz­vetlenül vagy közvetve — elősegítse e gondok megoldását. Ebből is látható, hogy a vállalások nem lehetnek öncélúak, általánosak, nem lehetnek sablonosak és egyformák, hiszen minden brigádnak megvannak a maga sajátos problémái, ne­hézségei, amelyeket le akar küzdeni. A vállalások összességének egész koncepció­ját a valóságos, konkrét helyzetre kell alapozni és méretezni, s minden egyes vállalásnak abba az irányba kell hatni, amely irányba előbbre akarunk jutni. A brigádok és tagok legyenek céltudatosak a kulturális vállalások tekintetében, ismerjék meg a megvalósítás útját és módozatait. A vállalások közé nem szükséges minden apróságot felvenni, csak, ami az egyén vagy a kollektíva fejlődését segíti elő, ami a fejlődés irányába mutat. A fordu­latot jelző elhatározások a legértékesebbek. Éppen ezért a vállalások minden eset­ben perspektivikusak legyenek, hogy teljesítésük után az egyén és közösség fej­lődése lemérhető legyen. A népművelés célja az, hogy segítse elő a helyes vállalások megtételét, mutassa be a vállalások sokféle lehetőségét. Nem is az egyes vállalások érdekesek és értékesek, hanem az ember egész fej­lődése. A leglényegesebb feladat pedig: a kollektíva szocialista műveltségének fo­kozása. A végső cél a dolgozók általános műveltségének növelése, korszerű ízlés, tartalmas élet megteremtése. A vállalások megtételekor és teljesítésekor nem kívánhatunk mindenkitől egyen­lő erőfeszítést, figyelmen kívül hagyva életkorát, érdeklődését, képességeit, egész­ségi állapotát. Nem embertelen, hanem emberformáló fegyelemmel kell elbírálni a vállalásokat. Elvszerű harcot kell folytatni a brigádon belül a kivételezés, az elfogult elbí­rálás, de mindenfajta kispolgári megnyilvánulás, például az „egyenlősdi" ellen. Minden termelőszövetkezetnek különös gondot kell fordítani a brigádvezető személyének kiválasztására. A szocialista brigád vezetője a legrátermettebb személy legyen. Munkájában előtérbe kell, hogy kerüljön a nevelés, amelynek végső célja a helyesen, terv­szerűen összeállított vállalások maradéktalan megvalósítása. Hogy mindez meg­valósuljon a brigádvezető legyen a szakma, a munkakör kiváló ismertetője. Olyan 89

Next

/
Thumbnails
Contents