Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - ISMERETTERJESZTÉS - Daru Mária: Termelőszövetkezeti szocialista brigádok és a művelődés

Sürgősen szükség van ezek továbbfejesztésére és korszerűsítésére. A kulturális vállalások négy fő csoportra oszthatók: 1. Politikai képzésbe való bekapcsolódás 2. Iskolarendszerű oktatásban való részvétel 3. Szakmai képzésbe való bekapcsolódás 4. A népművelés által biztosított kulturális lehetőségek igénybevétele. Vegyük sorjában ezeket, s nézzük meg, hogy a kulturális élet e területei mi­képpen válhatnak a szocialista brigádmozgalom szerves részévé. Ennek előtte fel­tétlenül fontosnak tartjuk megállapítani, hogy ezentúl minden brigádtag töltsön ki külön-küíön egyéni nevezési lapot is, amely az illető személy szerinti konkrét vállalásait tartalmazza. Ezenkívül természetesen a brigádnaplóban közös nevezési lap is szerepeljen. A politikai képzés vonatkozásában főként a pártoktatás, a KISZ-oktatás lehe­tőségeit kell figyelembe venni. Az ilyen jellegű vállalásokat is egyénileg kell összeállítani, az egyes brigádtagok életkorának, műveltségének, képettségi foká­nak megfelelően. Az egész brigád kollektív vállalásai között szerepelhet például a szabadpártnapon való csoportos részvétel, a sajtóelőfizetés, valamely politikai vonatkozású irodalmi mű brigádtag által való elolvasása és közös megbeszélése, politika; témájú filmek, kiállítások együttes megtekintése, stb. Fontos alapelvnek tekintjük azt is, hogy minden olyan brigádtag, aki iskola­rendszerű oktatásban vagy valamilyen kötött formájú, rendszeres szakmai kép­zésben nem részesül, kapcsolódjék be az egyéni politikai továbbképzésbe. Az iskolarendszerű oktatás az általános alapműveltség kialakítását, illetve to­vábbfejlesztését, szolgálja. Enélkül tudományos marxista—leninista világnézet kialakítása szinte lehetetlen. Ugyanakkor a szakmai képzés is megalapozatlan, az általános műveltség körébe tartozó ismeretek nélkül. Éppen ezért az elkövetkező évek folyamán határozott igényként kell támasztani a szocialista brigádok nyolc osztállyal nem rendelkező 40 éven aluli dolgozóival szemben az általános iskola elvégzését esti vagy levelező tagozaton, esetleg magánúton. Az iskolarendszerű felnőttoktatásba való bekapcsolódás minden esetben az egyéni nevezési lapon legyen feltüntetve. A szakmai képzés a magas színvonalú, eredményes munka előfeltétele. A har­madik ötéves terv a népgazdaság minden ágában — így a mezőgazdaságban is — jelentős fejlődés elérését tűzte ki. Előtérbe kerül a komplex gépesítés, a vegy­ipar fejlesztése, a korszerű termelési eljárások széleskörű bevezetése; mindez komoly felkészültséget igényel a mezőgazdaságban dolgozó emberektől. A szakmai képzés területén elsősorban arra kell törekedni, hogy a betanított munkások szakmunkássá váljanak. Egyáltalán nem tarjuk megnyugtatónak azt a kialakult gyakorlatot, amely oda vezet, hogy a szakmunkáshiányt (ez természe­tesen az iparra is ugyanúgy vonatkozik) nem szakmunkásképzéssel oldják meg, hanem betanított munkások alkalmazásával. Emellett természetesen még mindig nagy szükség van a 150 és 500 órás beta­nított munkásképző tanfolyamokra is, melyek előkészítő tanfolyamait a TIT a járási mezőgazdasági osztállyal közösen évek óta Békés megyében egyedül csak szeghalmi járásban szervez. Annak a mezőgazdasági dolgozónak, aki 1931. január 1. előtt született és nem rendelkezik nyolc osztályos végzettséggel, továbbra is javasoljuk a 300 órás elő­készítő tanfolyam elvégzését, amely alapot teremt ahhoz, hogy a következő év­ben szakmunkásképző tanfolyamra jelentkezzen. A közös vállalások között szerepelhet szakmai tapasztalatcserén, kiállításon, szakfilmbemutatókon való kollektív részvétel. A vállalások összeállításakor nem feledkezhetünk meg a szakmai önképzés kü­lönböző lehetőségeiről sem, gondolunk itt elsősorban a szakfolyóiratok, szak- ' könyvek folyamatos tanulmányozására és időnkénti csoportos megbeszélésére. A népművelés által biztosított kulturális lehetőségek száma bővült, igen jelen­tős választékkal szolgálnak a mezőgazdasági szocialista brigádoknak. A művelő­dési házak éves munkatervében sokféle előadássorozat, tanfolyam, szakkör, klub­90

Next

/
Thumbnails
Contents