Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - Dr. Krupa András: Negyedi káposztatermesztők Csanádalbertin és Nagybánhegyesen

káposzta. Két hétre rá forrni kezdett és habzott: megsavanyodott. Ha vettek belőle, a deszkákat újra lemosták, mert a pilisz, a penész elronthatta a káposztát. A hordós káposzta tavaszra megsárgult, megérett. Mikor árulni vittek, sokszor úgy tréfálkoztak a vevőkkel, hogy azért ojjan szíp sárga, mert csecsemőt, kicsint tartottak karjukban, mikor gyúrták ősszel. Persze, nem mindenki értette a tréfát. A fejeskáposztából sokféle ételt készítettek Negyeden. Érett káposztából főzték az ún. ídes káposztát, mely hétköznapi leveses eledel volt, egy kis fokhagymával, de cukrozva. Vasárnapi étel volt a paradicsomos káposzta. Főzték füstölt hússal is, de legjobb friss disznóhússal (disznólábbal vagy hasajjávó). „A paradicsomos káposztát nem lehet megunnyi, mert az mindig jó". A tőtött káposzta szintén ünnepi étel. Vasárnap, nagyobb ünnepeken (karácsony), disznótoron friss húsból készítették. Ha már nem volt friss káposzta, a savanyó káposzta közé tett fejes hordós káposzta leveleibe hajtogatták a tölteléket, s még tavasszal, salátaszezon idején is főztek egy-egy vasárnap, s ha hús adódott, húsvéti, sőt pünkösdi eledel is lett a töltött káposzta. Legkedvesebb káposztáseledel a toros káposzta. Disznóvágáskor főzték savanyú káposztából, rántás nélkül, borsozva, sózva, bő lével, jobb húsbú. Volt úgy, hogy egy hónapig is jártak rá, mert nem romlott el. Édeskáposztából készítettek dinsztelt kápusztát vagy káposztasalátát. Szalonnát, hagymát pirítottak, ráöntöttek ecetes vizet, és kevés cukrot. Ebbe rakták a lemetélt káposztát, mégdinsztölték és fogyasztották. A tepsibe sűtt hordós káposztát akkor készítették, amikor már a füstűtt ódalast beiesüthették. Hétköznap délben vagy este fogyasztották. Hús vagy más étel mellé adták a káposztasalátát. Friss káposztából szelték, és kicsit megsavanyították. A tötött paprikát savanyó káposztával 4—6 literes üvegekbe tették el, de még azokba a felül szűkebb, lejjebb bővebb, öblös cserépedényekbe is, amelyeket valamikor a szabadkémény idején főzőedénynek használtak. A káposztásbélest inkább az előző nemzedék sütötte. Rendkívül finom és kedvelt sütemény volt. (Még falucsúfolót is kapcsoltak hozzá: A negyediek azt tartották, hogy a szomszéd Szémőben bélestűi halnak az emberek. Azaz: béllel együtt.) A káposztásrétes máig nagyon népszerű, valamint a káposztás tészta is, melyet ki borsosán, ki cukrozottan fogyaszt. A káposzta a takarmányozáshoz és a tüzeléshez is szolgáltatott mellékterrnést. A földön kintmaradt levelek, a potlohó értékes takarmány volt. Kapával vagdosták le a torzsáról, majd kézzel a kocsira dobálták. Hazahordták, s megetették a szarvasmarhákkal. A tehenek nagyon jól tejeltek tőle. A torzsa tavaszig maradt a földben. Mikor rá lehetett menni a földre, ásóval kiszedték, rakásba hányták, hogy megszáradjon, majd hazavitték. Erős tüze volt, ezért szerettek vele főzni az asszonyok. A káposztával kapcsolatos szellemi hagyományok Kevés adatot sikerült öszegyűjteni, bár nem ez volt elsősorban a célunk. Tulajdonképpen a termesztéssel kapcsolatos és a tőle elválaszthatatlan szo75