Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - Dr. Krupa András: Negyedi káposztatermesztők Csanádalbertin és Nagybánhegyesen

Sokszor belesüllyedt a kocsi, és a lovak nem bírták kihúzni. Ilyenkor ki kellett merni a vizet, vagy valakivel kihúzatták magukat. A kocsi végigjárt a káposztásföldön. Az egyik végén beállt, s a másikon jött ki, vagy meg is fordult rajta. Egy ember a kocsin állt, merte a vizet, a többiek fakannával locsoltak. A locsolásnak pontos szabálya volt. Ügy kellett hirtelen lezúdítani, lelöttyinteni a vizet, a palánta tövére, hogy a palánta megforduljon a lyukban, s a föld hozzá tapadjon. — ,,Ügy öntsd a vizet, hogy egyet fordújjon a palánto!" — mondták. Ehhez a művelethez rendkívül célszerű volt a szűkülő tetejű fakanna. A két hordó vize öt-hatszáz szálra volt elegendő, egy fakannával 5—6 palántát öntöztek meg. Csak egyszer locsoltak, az ültetéskor. Ha ekkor ügyesen és pontosan locsolták meg, a káposzta csakhamar megilledt, megeredt, akármilyen hőség is volt. Nem egyszer tapasztalták, hogy ültetéskor — nagy forróság idején — mire a dűlő végére értek, az eleje nemhogy el6. kép. Ilyen füleshordókban szállítják még napjainkban is a savanyú káposztát Negyeden (1969.) lankadt, hanem valósággal elszáradt. Reggelre mégis mindnek ződűtt a csírja, a palánta szára. Ha nyári zápor miatt az elültetett palántákat nem locsolták'meg, megeredtek ugyan, és noha esővizet is kaptak, fejlődésük az egész év során gyengébb volt. Ilyen sokat jelentett a szakszerű locsolás. A megilledés után először a kiágazó levelei nőnek meg, melyek elborítják a földet, és hüssöt tartanak a gyükérnek. Két—három hétre rá már kapál71