Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Krupa András: Adalékok három nemzedék női népviseletének változásairól a XX. században Tótkomlós környékén

pvóst) idején csak festett fekete anyagú szoknyát (farbiarske gecele), blúzt, kendőt viseltek, ha valaki másmilyent vett volna fel, nagyon megszólták. A felsőszoknyához tizenkét szél (pole) anyagot használtak fel, mely az első világháború után nyolc, majd hat szélre fogyott le. Ez is, mint a flanell alsószoknya, elöl sima volt, hátulról a két medencecsontig (po bedry) harmonikaszerűen 7—8 cm széles rakásokba volt rakva. Elöl a sima rész egy szél, a rakott rész 5 szél anyagból készült, a fennmaradt 6 szélből varrták a kötényt (sata), melyet ugyancsak harmonikaszerűen a szoknyával azonosan raktak, s ha felkötötték, a kötény úgy összeilleti a szoknyával, mintha egybevarrták volna. Erre a megoldásra azért volt szükség, hogy ne emelje ki nagyon a lány vagy az asszony elülső részét, a hasát. Később, a húszas években kötény nélkül, körberakottan készült a szoknya, de túlságosan kövérített. Ezért — és főként anyagi okokból — került sor a szoknya szélességének már említett csökkentésére. Sokan a szoknya sima elülső részét — takarékoskodás céljából — ugyanolyan színű olcsóbb anyagból vajrták, mondván: ,.úgy sem látszik" (to sa aj tak nevidí). A ternó szoknyákhoz finomabb anyagú fekete vagy más színű 2—3 szélből készült, az alsó két sarkánál lekerekített kötényt vettek fel, melynek szélét körben cakkosan (na cakne) vagy simán — kézzel, illetve géppel — kihímezték; vagy rakott, később plisszírozott fodrokkal (10— 15 cm szélesek) díszítették. A felsőszoknya alulról jó arasznyira (kb. 15 cm) 10—12—15 cm széles színes rózsás (legtöbbször fehér alapú) díszszalagot (stuhle) is kapott. A század eleién a szoknyákat a szalag helyén zsinórozással is díszítették, háromszoros ikerzsinór futott körbe. Gyakori a minden díszítés nélküli szoknva is. A két világháború között a szoknyák csak saját anyagukból készülnek, nehezen lehet kapni szalagokat, ezért a népviseleti igény lemond róluk. A szoknyát, miután levetette a viselője, gondosan összehajtogatta, s úgy tette el; így a rakott formáját hosszú ideig megtartotta. Hétköznap kékfestő szoknyában (farbiarske) jártak, szerették őket, mert tartós volt a színük, nem fakult ki hamar. A környékbeliek általában Tótkomlóson a kékfestőnél (farbiar) vásárolták a kék alapon fehér rózsásvi rágós, kockás, babosmintás (kockavie, ruiickavie, dobkavie) szoknyákat, aki a helyi piacon is felverte eladói sátrát. Boltban vagy ugyancsak a kékfestőnél vették az ún. szegedi mintás (na sigedskie gecele) anyagot, ennek kékvászon anyagán zöld leveles, piros virágos és egyéb színes vagy fehér minták voltak. A harmincas évek eleién karton lépett a kékfestő vászon helyére, mert egvre ritkábban lehetett kaoni. Ugyanebben az időszakban a lányok, a menyecskék és a fiatalasszonvok a széles szoknyát már csak vasárnap és ünnepnapon hordták, ha templomba mentek, vagy esetleg lakodalomban, ha nyoszolyólányok voltak. Ez a nemzedék már a fényes széles szoknyák alatt is csak fehér finom vászonból varrt alsószoknvát. kombínét (kombinet) és bugyit (budiké) hordott, az alsónendely (rubác) viselését abbahagyták. Nemcsak azért, mert egyre kevesebben szőttek kender- vagy pamutvásznat, hiszen boltokban korában olcsóbban és kevesebb időráfordítással szerezték be az anyagát, hanem mert az igény a kombiné és a női nadrág viseletének oldalára billent, ez vált szokássá. A szoknyaviselet téli-nyári felsőrésze a patyolatfehér ingváll (oplecko) melynek eredeti anyaga kendervászon volt, s nagyon egyszerű a szabása: alul olyan hosszú, hogy a szoknya dereka alá lehessen tűrni, a nyakán kerek kivágás, hog

1,' a fej beférjen; a kerek kivágás elől és hátul ráncokba volt szedve, csak a válli részt hagyták simán; ujjai rövidek. Nyáron az ujját a könyök fölött buggyosra kötötték a korcába húzott madzaggal (motúz). A századfordulón már finom sifont és muszlint is felhasználtak, s századunkban a kereskedőknél vásárolt könnyű fehér vászon válik az ingvállak állandó kelméjévé. A nyaki résznek négyzetes, hegyesszögű kivágásai is voltak, amelyek peremét drága csipkével szegélyezték. Ugyancsak csipkét varrtak az ujjak végére is, sőt csipkét illesztettek be az ujj hosszanti részébe válltól lefelé. Munkába természetesen eevszerű és sima, minden dísznélküli ingvállat vettek fel. Az ,,első nemzedék" télen az ingváll fölött bélelt, feszes, férfizakó szabását is utánzó ujjast (viz*tka) hordott. A vizitka leginkább a felsőszoknya anyagából készült, bélését más anyagból varrták (készült 490