Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Fehérterror Endrődön és Gyomán 1919-ben

gazda Kovácsok, Uhrinok, Kalmároktól szedegeti Össze a vádat. Űgy hallatszik, legdühösebben Fekécs Imrére meg Uhrin Gyurkára vicsorítanak. — Nem szedhet össze sokat. Itt egy hónapig nem működhetett a proletárdiktatúra. Komoly belső harc se volt. — Igaz, attól függ, a gazdák mivel vádolják apámat, meg a többi letartóztatott társát. Egyelőre erről sem mondhatunk biztosat. A ronccsá kínzottak egyike a hatvan éven felüli Uhrin Pál. Nagy bűne volt. Fia, György a diktatúra rövid ideje alatt is Fekécs Imrével, a község élelmezése biztosításával volt megbízva. Ez egyik fő bűne az apának. A másik az, amikor a nincstelenek osztották veteményföldnek egyik községi zugot és a nagylaposi birtok egyik tábla földjét parcellázták, azt mondta: „Na, hogy pirosabb legyen a világ, ebbe a proletárföldbe vessünk piros virágú mákot!" ... Pár hét múlt el a véres május 1-je után. Elmentem meglátogatni Uhrin Pált és fiát. Az idős ember az ágyon feküdt. Legény fia felkötött jobb karral az asztalnál ült. Hangosan az Apostolt olvasta. Arcukon még kéklettek az ütések nyomai. Bedagadt, véres szemükből még ugyan bágyadtan, de már sugárzott az életbenmaradás öröme. Néha pihentetve el-el csukló hangon mondták el a néhány nap tragédiáját: A terrorkülönítmény tagjai Györgyöt is keresték. Ő azonban érezte a vihart. Nem tartózkodott odahaza. Elkísérték az apát és a fiatalabb fiát, akinek még politikai tevékenysége nem lehetett, hisz még csak a serdülőkor kezdetét élte. A községháza cselédszobában nyolcan voltak, mikor belökték őket, úgy, hogy egymásra estek. Másnap reggel a csendőrök, a különítményes katonák kocsira dobták őt is és Gyomára szállították. Gyomán a fehérbanda őrmestere és egy fiatal tiszt vallatta: Ha nem mondja meg, hol van a fia, onnan csak elásni viszik ki a dögtemetőbe. — Majd megtalálják ők a fiát!... — A hír a tanyára másnap ért ki — vette át a szót György. — Nem bírtam elviselni, helyettem apámat, az öcsémet verjék agyon. Siettem haza. Jelentkeznem nem kellett. Az utcában rám rohantak a csendőrök. Kezeim összekötve kísétek át Gyomára... Gyomán a fogdából a községháza egyik helyiségébe kísérték őket. Egy hadnagy, egy őrmester, két csendőr és néhány polgári ruhás egyén várt rájuk. A hadnagy csendesen kezdte: — Na megjöttél? — nézett végig a legényen, azután apján. — Pirosvirágú mák? Földrablás? Direktórium? Na megkapjátok a fáradság jutalmát! A tiszt ágyékon rúgta az idős embert, úgy, hogy összeroskadt. Az őrmester a legényt verte a bikacsökkel. Az erős fiatal legény balkézzel elkapta az őrmester korbácsos kezét és hirtelen olyat csavart rajta, hogy az feljajdult és összeroskadt. De abban a pillanatban egyik csendőr puskatussal nyomta hasba, hogy apja mellé zuhant a legény. Néhány perc múlva felrángatták a két embert. A fiú feje, arca véres. Az egyik jól táplált polgár — valamelyik gyomai gazda — gúnyosan mondta: — Mondtam ugye kenteknek; ne direktóriumoskodjanak, hanem dolgozzanak! Na, hadnagy úr! Hadd fessék vérükkel pirosra legalább maguk alatt a földet, ha a virágot nem sikerült nekik bepirosítani! He-he-he-. Jó lett volna a szegénynek egyszerre hatalomhoz, földhöz jutni. Mi? — Ok azok, uraim — kiabálta dühtől vörösödve az uradalmi intéző. — Ez az öreg mondta; kirúgni az uradalom mezsgyekaróját! Tűzre dobni telekkönyvét. A szegény népé a föld! Az uraság meg az intéző dolgozzon, ha élni akar! A fia mindent elrabolt az uradalomtól, a becsületes gazdagparasztoktól!... — Ha föld kell, beletaposlak veres kutyák! — ordított a tiszt — az uraság, az intéző dolgozzon! Vörös bitangok!... Internacionálé Varsavjanka?... Hazaáruló! Te — és öklével a legény, azután apja arcába vágott. — Most lássa fia, hogyan hal meg az apja!... A múltat végképp eltörülöd? — Pusztulj hát te, rablóbanda vezér! És az őrmester, a két csendőr a földig verték a két embert. Mikor fáradtan, a düh csillapultabb állapotában abbahagyták a verést, a taposást, a lakkcsizmák véresek, a bikacsökről csepegett a vér... 472