Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Fehérterror Endrődön és Gyomán 1919-ben

vér, de már másik áldozat után szimatolnak. Szemükből szomjas bosszú pislogott. Nem maradok a községben, megyek ki a gyomai tanyára. Elköszönve Vinczétől siettem haza ... Anyámnak elmondtam, elmegyek néhány napra Pestre. Ha bárki érdeklődne hollétem után, csak ezt mondja; ha munkát kapok Pesten, csak kukoricakapálásra jövök haza, — ha ugyan haza jövök. Anyám csodálkozott, olyan rövid időre érdemes-e költeni a pénzt. Két hét múlva biztosan lehet kapálni. Vagy tán onnan akarok hozni menyecskének valót? A gyomai állomásra nem mehettem. Tudtam, a csendőrök figyelik. A nagylaposi állomásra se mehettem, mert a Körös-hidat is csendőrök őrizték. Mezőberény és Gyoma között volt egy ideiglenes tanyai állomás, oda gyalogoltam. Hátamon egy nagy kenyérrel, szalonnával és más élelemmel. Az éjjeli vonattal sikerült elutaznom. Erzsébeten hadiözvegy ismerősömhöz mentem. A lakásból tíz nap ki se mozdultam. *** Visszatérve Endrődre, Majoros Vinczét kerestem. A kis házikó belső végén ültünk le, hogy ha valaki jönne hozzájuk, vagy megyen az utcán, ne lásson. Rágyújtottunk cseréppipánkra, de neki kesernyés ízű a pipaszár. Kérésemre elmondta, milyen május elsejére virradt Endrőd: Rettenetes néhány napot élt át szegénység, pajtás — halk, bús hangon mondta el Vincze: — a hatása nem tűnt el a különítmény eltávozásával. Mindent ő se tud. Harmadik napja jött haza. Akkor éjjel, amikor átjött Gyomáról az a hadnagy az őrmesterrel, megjött a többi is. Akik a kommün alatt tevékenykedtek, iparkodtak eltűnni. Másnap megkezdődött a hajtóvadászat. Nyomravezető több, mint a menekülő nemesvad. A csendőrök a terroristákkal összeszedték azokat, akik nem menekülhettek el. Endrődről Gyomára paraszt kocsikon vitték át május elsején reggel, akiket előző nap és éjjel annyira összevertek, hogy hajtani nem lehetett. Azért nappal vitték az összevert embereket, hadd lássa a nép, és rettegjen vissza unokája is helyzete javítani akarásának gondolatától is! A szegény nép nem állt ki az útra. A kis házak ablakából a kerítések résein át nézte a kocsik elhaladását. Utána asszonyok, gyerekek kimentek az útra látták a porba hulló vércseppeket. Ki mert volna hangosan sóhajtani is? A zsírosparaszt néhánya boldog napja virradását vélte az „Ébredő-magyar" véres terroristái érkezésével. Figyelte a szegények arcmozdulatát, szuszogását. A szegénység hallgatott. Várta, mi jöhet még? Akit az éhség kikényszerített, úgy járt az utcákon, mintha ismeretlen ősvadonba tévedt volna. Vigyázott szóra, mozdulatra. A faja véréből hízó „emberállat" a „fehérkopókká" vedlett „ál vörösfarkasok" szomjazták a bosszút... Gyomán napokig kínozták az összehurcolt embereket. Sok derék kubikost, kisparasztot, nyöszörgő ronccsá vertek. Sokat a gyulai fogházban próbálgatnak kigyógyítani a forradalom eszméinek „fertőzéséből", hogy „egészségesen" kerüljenek vissza az „újmagyar" eszmével fertőtlenített légkörbe. A szomorú történet után figyelmeztetésként mondta még Vincze: — Ha nem muszáj, barátom, ne járkálj a községben. Ügy hallatszik, képviselő választásra készülnek. A kormány, lehet, enyhíteni akar valamit legalább látszólag. Lehet, ennek tulajdonítható a hír. hogy amikor még mindenkit nem kínozhattak rinccsá, az angol misszió Endrődön és Gyomán féket vetett a tiszibanda véres, nyílt garázdálkodásának. örültem, hogy elkerültem a terror bandával való találkozást. Mégis összetörtnek éreztem magam, mintha rajtam tapostak volna. Anyám is örült, hogy Pesten elkerültem a veszélyt. Nem sajnálta az útiköltséget... — Mit lehet itt tenni, Vincze? — szakad fel bennem a sóhaj. — Egyelőre semmit. Várni kell. Mindnyájunkat nem pusztíthat el ez a bőszült csorda. Bár ha igaz is az angol ellenőrzés, sokat nem várhatunk tőle. — Véleményem is ez. A többit a helyzet megmagyarázza... Apádról mit tudsz, Vincze? — Még nem volt tárgyalás. A gyulai ügyészség, ahogy hallottam, még a nagy477