Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Fehérterror Endrődön és Gyomán 1919-ben

— Hogy gondolod fiam. Megnősülsz most, vagy megvárod az őszt? Gyermekkori cimboráid megnősültek ... Míg anyám beszélt, gondolkoltam; hogyan magyarázzam meg? Ha azt mondanám; a forradalomnak jegyeztem el magam, aligha értené. Valamit mondani kell. — Nősülésre szülém még nem gondolok. — Nem erőltetlek fiam. Csakhát Boris nénéd, meg más ismerős asszonyok haza se értél, komendáltak, jóravaló, becsületes, dógos jányokat. Ha megtuggyák, itthon vagy. tőlem kérdezgetik. Mit mongyak, ha te nem mondod? — Azt szülém; ráérek még. — Hogy a nősüléssel ne folytassuk, megkérdeztem: — Szülém nem jár templomba? Nem lepődött meg anyám. Nyugodtan mondta: — Egy éve fiam nem voltam. Télen hideg van, nyáron magam vagyok a gyerekekkel .. . Tavaly mikor utánad Simon is elment vörös katonának, osztán a románok begyüttek, Veger örzse nénéddel elmentem. Egyik fiatal pap templomba nem illőn így prédikált; „Kárhozottak, akik Isten, haza akarata ellen fellázadtak a tulajdon és minden ellen ami hitünket szent és sérthetetlen. Mindenható atyánk ez égbekiáltó bűnt nem nézhette büntetés nélkül. A haza, a hitünk ellen lázadók büntetésére itt vannak már azok a nemzetek, akik a becsület fegyverével megbüntetik őket gonosz szándékukért. De bűnűl rója mennyei atyánk lázadásukat a szülőknek is, akik olyan elvetemedetteknek nevelték gyermekeiket..." Anyám szavai az eredeti bűn olyan változatát juttatta eszembe, amelyről a kis katekizmusban sem a bibliában nem tanultam gyermekkoromban. Petőfi költeményei és az Ókor története néhány nap lekötötte figyelmem. A nagy kérdőjel azonban meg-meg jelent: Mi történt bajtársaimmal?... Bementem a községbe. A piacon sokan voltak. A csendőrök a régi díszben, gőgösebben járkáltak, mint két évvel előbb. Néhány hivatalnok, ismerős gazda végig nézett rajtam. Ha megszólítottam egy-egy gyerekkori pajtást, vagy idősebb ismerőst, előbb szétnéztek, látja-e valaki. Legyintettek, és iparkodtak eltűnni mellőlem. Megértettem... De megnyugodni nem tudtam. Másik kérdőjel vibrált előttem: Hogyan lehet ez? Azok az emberek, akik a győzelem idején lármásabbak voltak nálam, most így meghunyászkodnak? Mi lehet ennek az oka?... Kanász koromban tapasztaltam; a még nem látható, de már a levegőben készülődő vihart a disznó, a birka megérzi, és olyankor nyugtalanul szaglássza a levegőt. Az ember is megérzi a felé közeledő vihart. — De hát olyankor a rendes parasztember szembe néz vele és védekezésre készül! Ha olyasmit kell védeni, amihez maga gyenge, segítséget hív. Csüggedve hazafelé indultam. Majoros Vincze távolról intett. Utána mentem. Halkan elmondtuk, hogy kerültünk haza. Ö augusztusban jött. Míg a románok benn voltak, nem mutatkozott a községben. Ideje nagy részét a gyomai tanyán, ahol a háború előtt szolgált, tölti. Ott kapál majd harmados kukoricát. Aratást is kap. A község széle felé Vince megkérdezte: — A csendőrök tudják, hogy itthon vagy? — Nem jelentkeztem. — Ne is. Nem tudom, igaz-e. Reggel a kútnál egy cigány városi asszony mondta: Vince hátra tekintett. Halkan elmondta a hírt: „Egy túrkevei ember, hogy a hidat őrző csendőrök figyelmét megkerülje, a Körösön úszott át a hírrel: Túrkevén íehértiszti különítmény kegyeltenkedik. A szegényparasztokat, akik direktóriumi tagok, vörösök, vöröskatonák voltak, a városházára hurcolják, roncsokká verik .. ." Gerinctelen jégtalpú borzalom taposott végig. Szörnyülködni nem volt idő. Feltűnt a hír valósága. Gyomáról bizonyára azért, hogy lássák őket, a kövesút közepén jött két előre száguldó „fenevad". Pulykatoll magaslott sapkájuk elején. Egyiknek aranycsillag, másiknak őrmesteri stráf; lakkcsizma a díszük, korbács, fegyver az eszközük. Vincze is elsápadt és halkan mondta: — Biztos ezek azok! Nézd! Kesztyűjükön, csizmájukon még párolgott a proletár470