Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 2. szám - SZEMLE

szeptember 24—25-én Eleket és Csanádpalotát szabadították föl; és ezután: szeptember 26-án került sor Battonya belterületének elfoglalására. Természetes, teszi hozzá a szerző, hogy a fölszabadulás „jelentősebb ritmuskülönbségek nélkül történhet meg környékünkön"; a pontos adatok tisztázása azonban a történettudomány számára semmiképp sem közönbös. Szabó Ferenc a battonyai nép fölszabadulásig vivő útját vázolja már megjelent földolgozások és saját eredeti vizsgálatai alapján. Hadd emeljük ki — mint amely újszerű adataival föltétlenül hozzájárul Csanád megye és a régi nagytáj: a Viharsarok történetének ismeretéhez is — a XIX. századi vonatkozásokat. Ez volt ugyanis az a korszak, amikor Battonya az országos gazdasági körülmények és történeti tényezők együtthatása következtében településtörténetének csúcspontjára jutott. A község — amely a Pestet Orosházán és Aradon át Nagyszebennel összekötő országos főútvonal mentén feküdt — a török kitakarodása óta földesuraként a császári kamarát uralta; és 1808-ban zegzugosán épített lakóházainak tömege rontatott földig községrendezés címén. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc leverése után félezer szlovák paraszt betelepítésével a helység nemzeti és vallási képe jól tükrözte az ország nemzetiségi tarkaságát. (Délszláv, magyar, román és szlovák nemzetiségű lakosságát négy egyház: a magyar és szlovák római katolikus, a magyar református, valamint a szerb és a román ortodoxba tömörítette.) A kiegyezést követő gazdasági föllendülés, különösképpen az 1882-ben megnyitott arad—Csanádi vasút révén Battonya, amely már 1839 óta viselte a mezővárosi rangot, most végre élni kezdett vele. Gőzmalom, pénzintézet, városháza, kaszinó, vendégeskedő színésztruppok jelzik az életforma külsődleges városiasodását — no meg a mélyben növekvő feszültség, amely 1891-ben oly égreszólóan vetett lobot. Az 1920-as határok megvonása után azonban Battonya, elszakítva a nagyváros, Arad fölvevő piacaitól, peremre szorult, fejlődése lelassul, majd megállt; s az ellenforradalmi korszak e település történetének is legsivárabb évtizedeit hozta. S hogy még ma sem érte utói önmagát, annak magyarázatát Borka Sándor és Hellvii7 Gyula beszámolójából tudhatjuk meg. A sok ok közül csak az egyiket — a község vezetőinek (és lakosságának) legfájóbbat — emelném ki: az ipartelepítés problémáját. A községben a következő ipari létesítmények működnek: pékség (31 dolgozóval), asztalos ktsz. (195), vegyesipari ktsz (18), dohánybeváltó (22 állandó alkalmazottja mellett 30—35 időszaki munkást foglalkoztathat), terményforgalmi vállalat (2 munkással), állati fehérje földolgozó (43), téglagyár (72), ÁFOR-telep (5), szeszfőzde (3), gáz- és olajgyűjtő állomás (40), körzeti villanyszerelő központ (3), a vízügyi igazgatóság szakaszmérnöksége (30), gépjavító állomás (60 fővel); emelett 82 magánkisiparos. Az ipar tehát még hatszáz dolgozót sem tud foglalkoztatni Battonyán. Csoda-e, ha elvándorolnak? Csoda-e, ha hét esztendő alatt csaknem kétezren költöztek el a községből? (1960-ban még 11 740 lakost tartottak nyilván — 1967ben már csak 9 808-at.) Különösen ha hozzávesszük a vasúti személyforgalom megszüntetésére vonatkozó és tudtunkkal már nemcsak kósza, hanem nagyon is határozottan körvonalazott terveket. Nem maradnak-e csakhamar munkáskéz nélkül az igen jó földekkel rendelkező battonyai termelőszövetkezetek is? Érthető, ha a nagyközségi rangra emelkedő Battonya vezetői egyre türelmetlenebbül sürgetik a fejlesztést: „ . . . továbbra is szükséges, hogy a helyi föladatok és szükségletek megoldásához a beruházási és fejlesztési alapok elosztásánál a nagyközségek megkülönböztetése anyagiakban is realizálódjék. Megítélésünk szerint községünk múltja és jelene ezt az illetékes szervek részéről megérdemli." Egy vonatkozásban Battonya mindenesetre „megyei helyezést" ért el — s ez az oktatásügy. Vajon hányan tudják, hogy — megelőzve az 1948-as közoktatási reformot! — az ország egyik községi erőből életrehívott gimnáziuma éppen itt alakult meg? Takács László (A művelődésügy helyzete és fejlődése a felszabadulás után Battonyán) idézi Battonya képviselőtestületének jegyzőkönyvét 1946. november 12-ről: „Battonya és a környékbeli községbek tanulni vágyó ifjai számára a közelben kell biztosítani egy olyan iskolát, amelyben az általános műveltséget csekély anyagi áldozat árán meg tudják szerezni. Köztudomású, hogy Csanád vármegyében csak Makón van középfokú iskola. Battonyán tehát, mint a megye első nagy községében indokolt ilyen iskola létesítése." 365