Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Baranyai Kálmán: Csorvás XIX. század végi társadalomrajza, a házassági anyakönyvek alapján

8. szobra TO&LPLÍ^OZÚSÍ MEGOSZLfiS VQLTOZQSÖ Most arra teszünk kísérletet, hogy a házasulok foglalkozási megoszlásából az összlakosság foglalkozási viszonyaira következtessünk. Minthogy 1900-ban, a Központi Statisztikai Hivatal által végzett népszámlálás során, részletes foglalkozási felvétel történt, s ennek eredményei a KSH Nép­számlálás 1900-ban II. kötetében közzé is lettek téve, így lehetővé válik a házassági — reprezentatív — eredményeknek az összehasonlítása a népszámlálási anyaggal. Ez az összehasonlítás mutatja meg, hogy a házasfelek reprezentatív eredménye használható-e olvan történelmi korok társadalmi foglalkozási összetételének meg­állapítására, amikor népszámlálás nem volt, s csak ilyen — közvetett — eszközök állnak rendelkezésre. E! kellett tekintenünk a keresők és eltartottak megkülönböztetésétől, mert a házasulok megoszlásának vizsgálatánál forgalmilag kizárt a gyermekek és a gyá­molításra szoruló öregek — mint eltartottak — felvétele. Nagyjából hasonló meg­fontolásból mellőzük a nemek arányát is, mert a házasulóknál a nemek aránya — ugyancsak a fogalomból következőleg — 1:1. Biztosítani kellett a foglalkozások azonos osztályozását, s ezek után a 4. sz. táb­lázat tartalmazza egyrészt a házasulok, másrészt a népszámlálás szerint az összes lakosság foglalkozási megoszlását. A megoszlás %-os arányszámait dolgoztuk ki, s hasonlítottuk össze ugyancsak magán a táblázaton. Érdekes, hogy éppen a legnagyobb számú agrárproletár réteg egyes foglalkozá­sainál legnagyobb az eltérés, míg a kisbirtokosoknál és egyéb foglalkozásúaknál alig, vagy legfeljebb 1%. De a rétegeknél 3,2, illetve csak 1% eltérés mutatkozik. Ez a néhány %-os eltérés — véleményünk szerint — azt igazolja, hogy a házas­sági anyakönyvből megközelítően pontos képet lehet nyerni a vizsgált kor foglalko­zási megoszlására, társadalmi rétegződésére. A fő jellemzőket jól tükrözi a házasu­lok foglalkozásának feldolgozása útján nyert társadalmi kép. , Társadalmi rétegződés a XIX. század második felében Ha a házasságkötés korára ilyen — megközelítően hű — képet nyújt a repre­zentatív statisztikai módszer, akkor a helybelieknek a születési időre vissza veti tett foglalkozási megoszlása viszont közel fél évszázad társadalmának foglalkozási vi­szonyait tükrözi. 10 329

Next

/
Thumbnails
Contents