Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)
1970 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Baranyai Kálmán: Csorvás XIX. század végi társadalomrajza, a házassági anyakönyvek alapján
A.8. sz. ábrát úgy készítettük el, hogy először a vidékieket különválasztottuk a helybeliektől. A helyi születésűeket aztán a születési évük szerint csoportosítottuk, és a születési éveket 5, illetve 10 sőt a legkorábbi időszakot 15 évre összevonva, a házasulok foglalkozási megoszlását %-ban kifejeztük. Ügy tekintjük, hogy abban a korban, amikor a házasulok születtek, a társadalom foglalkozási megoszlása olyan volt, amint azt a házasulok %-os foglalkozási megoszlása tükrözi. Ezt a %-os megoszlást ábrázoltuk a 8. sz. ábrán, oszlopdiagrammon, ahol is a lakosság számát figyelmen kívül hagytuk és csupán a %-os megoszlást változtattuk. Az ábráról is az állapítható meg, hogy Csorvás a múlt század második felében túlnyomóan agrárproletár település volt. A szegényparaszti rétegek túlsúlya végigvonul az egész fél évszázadon. összefoglalás Befejezésül — véleményünk szerint — megállapíthatjuk azt, hogy a házassági anyakönyvek igen gazdag forrásai lehetnek a történelmi vonatkozású társadalmi kutatásnak. Ezt a véleményünket e tanulmánnyal igyekeztünk bebizonyítani. A helyi közigazgatásnak az anyakönyv az egyik legteljesebb személyi nyilvántartása és igen alkalmas a statisztikai jellegű feldolgozásra. Ami pedig a konkrét falusi társadalomrajzot illeti: ez a kép adalék lehet az 1891es agrárszocialista mozgalmak történetéhez: azok társadalmi hátterét festi meg. DR. BARANYAI KÁLMÁN 1. sz. táblázat A HÁZASFELEK LAKÖ- ÉS SZÜLETÉSI HELYE (BEHÁZASODÁS) Szöveg Szám Férjek lU Feleségek Száma % össze? Száma % összes házasuló: 238 100 238 100 476 100 Vidéki lakos, és vidéki születésű 31 13 62 26 93 19 Vidéki lakos, de csorvási születésű 28 12 33 14 61 13 Marad helyi lakos 179 75 143 60 322 68 Helyben lakók közül vidéki születésű 53 22 68 29 121 25 Marad helyi házasuló 126 53 75 31 201 43 összes vidéki 112 47 163 69 275 57 Vidékiből Békés megyei: Egyéb vidéki: 97 15 45 2 134 29 57 12 231 44 48 9 330