Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Hagyomány és közösség

sütcgetés. Ennek jelentőségét aláhúzza, hogy egy egész utca asszonyai specializálták erre magukat (Kenyérsütő utca).

1A gyulai vásárokról szóló problémagazdag feldolgozások további példákat is kínálnak, de talán e kiragadott adatok is érzékeltetik: milyen mértékben meghatározó jelentőségű Gyula városfejlődésében és ebből következőleg a városi hagyományokban a forgalmi központ jelleg. Ne feledjük azonban kiinduló tételünket: Gyula mégiscsak mezőváros, a városi hagyományok is részben mezővárosi jellegűek. Bizonyítottuk, hogy a mezővárosi egység a város falusias széttagoltsága ellenére érvényesült, s azért érvényesülhetett, mert ezek a települési egységek etnikai eredetűek, s nem a polgárosodásból kimaradt agrár városrészek. Forgalmi funkcióit is jól ellátta a város anélkül, hogy feladata volna ezt a történelmileg sajátosan alakult városstruktúrát. A városi hgyományok ezek szerint rendkívül összetett: egymást erősítő és gyengítő tényezők sajátos komplexuma, s ha az eddigi irodalmi adatok és hosszas megfigyelések

1

3 eredményeképpen körvonalazható is, korántsem látszik egyértelműnek és világosnak a városi hagyományok vizsgálat tárgyává tett minden vonatkozása és összetevője. További kutatásoknak kell eldönteniök, hogy a város agrárjellegű hagyományait valóban jogosult-e mezővárosi struktúrájúnak tekinteni, nem volt e — legalábbis történelmileg — falusias (a városi lakás és a tanyai munkahely egységét nélkülöző) a gazdálkodás. Bizonytalan annak megítélése is, hogy a különböző települési egységek azonos intenzitással kapcsolódtak-e be a városi (mezővárosi) fejlődésbe, vagy a polgárosodás egyes etnikai-települési csoportoknál pl. a németeknél intenzívebb volt, mint másoknál. Ügy tűnik ugyanis, mintha a Németváros polgárosodása kohéziós erőként működött volna. A későbbi kutatások nyilván választ adnak ezekre (s az elmondottak továbbgondolásával még szaporítható) problémákra. Hagyományos kultúra — falusias közösségek A városi hagyományokat vizsgálva alig szóltunk azok tartalmáról. így nem fogalmaztuk meg az elmondottakból szükségszerűen adódó kérdést sem: az eredendően falulakó parasztság, megteremtve városát, szakított-e azzal a kulturális örökséggel, melyet .,ősinek" szokás nevezni, s melynek a ,,zárt" és „mozdulatlan" parasztközösség a hordozója? Ha a kérdésre olyan módon keresnénk választ, hogy a városlakó parasztságtól magától tudakolnánk: mi a véleménye a falvak lakóiról, a válasz egyértelmű lenne: a maga „városi" kultúráját magasabb színvonalúnak minősítené, s elhatárolná magát a falusiak „elmaradott", „babonás" stb. világától. Ez azonban csak a városi tudat természetéről szolgáltatna újabb adalékot. A legcélszerűbb empirikus módszerrel konkrét választ keresni a kérdésre: lehet-e néprajzi anyagot gyűjteni Gyulán, ugyanúgy mint bármely faluban, vagy csupán a nyilvánvalóan városi hagyományanyag (ipar, kereskedelem, sajátos történelmi tudat stb.) vizsgálható néprajzi módszerekkel? A racionális, elsősorban a gazdálkodással és kisipari technológiával kapcsolatos tradi251