Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)
1970 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Hagyomány és közösség
eionális ismeretek néprajzi gyűjtése — mezővárosról lévén szó — aligha okoz problémát. u Ez elméleti meggondolásokkal is igazolható: az, amit az Alföldön a hagyományos paraszti gazdálkodásra jellemzőnek tudunk, legreprezentatívabban és legszemléletesebben éppen a mezővárosi parasztság tanyai gazdálkodásában tanulmányozható. 1 5 Ha viszont az irracionális hagyományok néhány jelensége ugyanolyan beágyazottságúnak tűnik, mint falun, már sokmindent elárul a városi kultúra tartalmáról. Néhány ilyen jellegű adatot és megfigyelést idézünk. 1 6 Az építőáldozat szokása országosan elterjedt. Rítus jellegét elveszítve, szokássá szelídülve, messzire kanyarodott eredeti irracionális tartalmától, szokásként viszont szívósan tovább él napjaink építőipari gyakorlatában is (ünnepélyes alapkőletétel, pénzdarabok elhelyezése az alapban). A továbbélés korántsem könnyíti meg a gyűjtést, hiszen a gyűjtő kérdésére rendszerint a polgárjogot nyert szokás ismertetésével válaszol az adatközlő, s nehéz eldönteni: vajon titkolja-e az irracionális „magyarázatot", vagy a szokás valóban tartalmát vesztette. Ha tehát az építőáldozat rítus-jellege adatolható (ha él a gyakorlatban, s nincs mit titkolni rajta), alkalmas arra, hogy a közösség irracionális beállítottságát jellemezze. Gyulán — pontosabban Szentpálfalva, Ajtósfalva és Üjváros nevű városrészeken, ahol adatainkat gyűjtöttük — a két világháború között élő gyakorlat volt, hogy az épülő ház alapjába egy pIo fekete tyúkot falaztak be. Ezt az áldozatot minden esetben kombinálták pénzdarabok alapba helyezésével: vagy az egyik sarokban temették el a tyúkot, s az átellenes sarokban egy vaskazettát ástak el különféle pénzdarabokkal, vagy pedig a ház négy sarkánál helyeztek egy-egy pénzdarabot az alapba, a tyúkot pedig a küszöb alá ásták el. A cselekményhez analógiás magyarázatot fűznek: a pénzt azért kell elhelyezni, hogy mindig legyen a háznál; a tyúkot azért, hogy az aprójószág ki ne fogyjon. A beköltözés előtt sót, kenyeret és egy üveg bort tettek a még üres házba, szintén analógiás célzattal. Az építőáldozat eredeti tartalma is adatolható, minden új ház áldozatot követel — fűzik hozzá — s ezért beköltözés előtt egy kutyát vagy egy macskát engedtek be, inkább az pusztuljon el. Hasonló tartalmú a fekete tyúk elhelyezésének követelménye: a fekete aprójószág, a fekete disznó egy ideig nem marad meg a gazdaságban. Az építőáldozat sajátosan összefonódott, tehát az analógiás varázslással, magyarázata viszont ennek is, annak is irracionális. A rontás elhárítására irányuló cselekedet szintén egyértelműen elárulja: a közösség hisz-e a rontásban. Ajtósfalván 1967-ben még élt egy 90 év körüli asszony, aki boszorkány hírébe keveredett. Mai aktivitásáról már nem tudnak, csak arról beszélnek, hogy lányának meg akart szerezni egy férfit, aki azonban mást vett feleségül. Ezért — bosszúból — minden éjjel felkereste az embert, és „megnyomta". Valaki azt ajánlotta ennek az embernek, hogy keresztben (kereszt alakban) kösse be belülről az ajtót, tegyen oda egy ollót, akkor nem tud bemenni a boszorkány. Amikor éjszaka ismét megjelent, nem tudott bemenni a bekötött ajtón. Könyörgött, hogy engedje be, de nem engedte. Attól kezdve nem jelentkezett a boszorkány. Nem lehet azonban célunk a Gyulán gyűjtött hiedelmek további részleteinek idézése. Példáinkat annak illusztrálására szántuk, hogy a városlakó 252