Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 2. szám - SZEMLE

NAGY GYULA: PARASZTI ÁLLATTARTÁS A VÁSÁRHELYI-PUSZTÁN Néprajzi Közlemények 1968. 1—2. 225. A Vásárhelyi-puszta 36 500 kat. hold területe 1950-ig Hódmezővásárhelyhez tartozott s ekkor alakult rajta két új község: Székkutas és Kardoskút, Tatársánc nevű részét pedig Orosházához csatolták. Sűrűn tanyásodott terület volt ez már akkor, hisz nz egykori közlege'őt 1853—54-ben tanyaföldeknek osztották ki. amelyeket főleg vásárhelyi és orosházi lakosok szálltak meg. Ez ? kötet immár a második, amely az egykori puszta néprajzával foglalkozik. Az első 5 évvel ezelőtt jelent meg s a puszta földművelésével foglalkozott, míg e második az állattartással s így szinte kerek már az a kép, ami e terület hagyományos gazdálkodásáról kirajzolódik. Mindkét mű szerzője Nagy Gyula, az orosházi múzeum igazgatója, etnografusa. Ez a kötet nem tárgyalja az állattartás egészét, a szerző itt mellőzi eltérő jellege miatt a döntően legeltető tartásmódra épülő rideg, félrideg állattenyésztést, amelynek emlékanyagát szintén összegyűjtötte, de azt indokolhatóan külön tanulmányban kívánja közrebocsátani. Egyet kell érteni azzal a meggondolásával, hogy elsőséget biztosított a paraszti kezestartás feldolgozásának. Nemcsak azért, mert ez a Vásárhelyi-pusztán jelentősebb volt, hanem mert a szakkutatás igényei is ilyen irányban mutatkoztak elsősorban. Tálasi István nemcsak 1956ban közzétett tanulmányában, hanem a néprajzi kongresszuson 1963-ban is különösén hangsúlyozta a paraszti istállózó állattartás vizsgálatának fontosságát. Mivel a korábbi kutatás figyelme főleg a legeltető tartás felé fordult, ismereteink igen hézagosak maradtak e másik körben. Nagy Gyula műve így hiánypótló jellegű, mert hasonló elmélyültségű munka a kezes tartásról nem áll a rendelkezésünkre. Külön nyereségnek lehet még azt is tekinteni, hogy az aránylag legkevésbé ismert ló-, disznó- és baromfitartás kielégítő súllyal szerepel művében. A mű szerkezete elsőrendűen állatfajták szerint tagolódik, de a fő egységeken belül szempontjait egységesen s következetesen alkalmazza. Kiindulásként először mindig a tárgyalt allat gazdasági jelentősegével, majd az építményekkel, az állomány beállításával, tenyésztésével, nevelésével, gondozásával, szaporításával, haszonvételeivel, felhasználásával, az adás-vétel módjaival s a gyógyítással foglalkozik. E kerdések minden számottevő részletere kitér s a mű kitűnő summázata annak az átlagos tudásnak, omely a paraszti ismeretanyagban néhány évszázad alatt felhalmozódott. Feladatát így híven tölti be, hisz rögzít egy olyan paraszti ismeretet, amely az eddigi csatornákon az újabb nemzedékekre már nem adódik át, a modern mezőgazdaság specializáltabb munkarendiéből következően, viszont évszázadokon keresztül a paraszti gazdálkodás meghatározója volt. Még alkalmas pillanatban rögzítette Nagy Gyula ezt az értékes tapasztalati anyagot, amely bizonyára nemcsak a Vásárhelyi-puszta lakóit jellemezte, hanem jóval szélesebb körben is érvényes. Tudjuk azt is, hogy ez a tudás jelentős mértékben nemcsak arra a nemzedékre jellemző, amelytől a szerző feljegyezte, hanem számos generáció során halmozódott fel s a történelem folyamán sokféle módon objektiválódott, mert a tudás a múltban is termelő erő volt. Azt is világosan kell látnunk, hogy az erőgépek használata előtti időben egy nép állattartó kultúrájának a szintje nagymértékben formálta a nép történelmét. Jelentős problémák megértéséhez szolgáltat tehát kiindulást Nagy Gyula könyve, ha törekvése nem is megy túl az alapozáson. Forráskiadvány ez, ugyanúgy, mint az Uriszék. vagy az Urbáriumok kötetek, csak valamivel későbbi időszakra vonatkozik. Ahogy múlik majd az idő, úgy nő majd az ilyen munkák becse, amint teljesen megváltozik a régi termelési mód, úgy lesz a hasonló közlés nélkülözhetetlen dokumentuma a néptörténetnek. Mivel a kötetet forráskiadványnak tekintjük, azért értékeit és hiányait e műfaji meghatározottságban keressük. Anyagválogatása józan és kiegyensúlyozott. Nyilván a disznótartásról vagy az aprójószágtartásról akár testesebb kötetet is össze lehetett volna állítani, mint a szerző' tette az összes állatfajtákról. Éppen ezért számos részlet mellőzésére kényszerült, ami itt-ott hiányérzetet kelthet, de figyelembe véve azt, hogy feladata a kezestartás egészéről való tájékoztatás volt, ez az észrevétel nem lehet jogos. Alapvető dolgokat nem hagy figyelmen kívül, de szükségszerűen bizonyos részleteket mellőzni kell. Az egészséges arányokon túlmenően azonban nem látszik világosan kialakítottnak a válogatás többi szempontja. Ügy lát'377