Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 1. szám - Dr. Fügedi Erik: Békécsaba újratelepítése
és utódai számára jobb sorsot biztosítson. Ha átlapozzuk Nógrád megye 1728. évi összeírását, s főképpen a losonci járás falvaihoz fűzött megjegyzéseket olvassuk el figyelmesen, akkor elképesztő nyomor tárul szemünk elé. Mérhető számokban lefejezve azt kell mondanunk, hegv nem egy helységben az egy családtagra eső megtermelhető gabona 40 kg zab volt.' J Az összeírás refrénszerűen visszatérő megjegyzése, hogy a lakosság élelmét sem tudja biztosítani, az Alföldön részes aratással keresi meg betevő falatját. Az összeírást forgatva alig maradhat kétségünk afelől, hogy a szökést a puszta megélhetés szempontjából is vállalni kellett. A sikerült szökés azonban ennél többet jelentett. Az új földesúr telepeseit már nem tekintette röghöz kötött örökös jobbágynak, hanem olyan szabad menetelűnek, aki legális keretek között hagyhatta el portáját. A feudalizmusban ez volt a relatív szabadság legmagasabb foka. amit jobbágy elérhetett, s még ha nem is élt olyan nyomorban, mint a losonci járás falvaiban. akkor ezért is vállalhatta a szökés kockázatit, legalább is a vállalkozókedvű fiatalabbia. S végül itt a helye a szabad vallásgyakorlatnak, az emberi szabadság egy másik, de ugyancsak fontos vetületének: megszabadulni az elnyomásnak ettől a szellemi fajtájától is. s ebből a szempontból is szabadabban élni. összefoglalva: a tömeges jobbágyszökés magában foglalja mindazt, amit a feudális társadalmi rend keretem belül társadalmi mobilitásnak nevezhetünk. Arra a felsorolt adatok ismeretében aligha kell választ keresnünk, hogy a szlovák jobbágyok miért hagyták el szülőföldjüket, az lenne a nehezen megmagyarázható csoda', ha nem tették volna. Mindez kissé feltételezésnek timne, ha a jobbágyok gondolkodásának nem lenne közvetett bizonyítéka a forrásokban, s ez a bizonyíték az ún. „impopulator"-ok (telepítők) működése. Éppen Békéscsaba esetében fogunk megismerni néhányat körülük, önként vállalkoztak arra, hogy szülőföldjükről új telepeseket hezzannk, s ebből a magatartásból az is kiolvasható, hogy fel tudták mérni a lehetőségeket, tudatában voltak annak, hogy szülőföldjük és az új terület, a röghözkötöttség és a szabad menetel között mi és mekkora a különbség. A szlovák 'obbágyság véndorlá:aboI itt még két jellemzőt kell megemlítenünk. Az egyik az, hogy a vándorlásnak, a szökésnek megvoltak a maga földrajzi kötöttségei. Elsősorban azokból a megyékből szöktek meg a jobbágyok tömegesen amelyek közvetlenül érintkeztek a töröktől felszabadított vidékekkel, tehát Nyitra. Bars, Nógrád, Hont és Abaúj megyékből. 1 0 Az északibb megyékből (Liptó, Árva, Zólyom, Szepes, Trencsén) a szökés nehezebb, a megteendő út sokkal hosszabb. Ilyen esetek — a nevekből következtethetően — inkább úgy történtek, hogy az északibb megyékből előbb a déliebbekbe, majd onnan a felszabadított területre települtek át. A földrajzi körülmények más szempontból is rányemták bélyegüket a szlovák parasztság mozgalmára. A "Felvidék délre vezető útvonalai a vízválasztót követték, tehát ha a mai Besztercebánya és Rózsahegy között észak—déli irányban egy egyenest húzunk a térképen, akkor azt tapasztaljuk, hogy ettől a vonaltól nyugatra az utak a Kisalföldre (és ezen át a Dunántúlra), ettől a vonaltól keletre az Alföldre vezettek. A szlovák vándorlás — főképpen kezdetben — ezekhez az útvonalakhoz tartotta magát, s a nyugati megyékből zömmel a Dunántúl, a keleti megyékből zömmel az Alföld felé törekedtek. 1 1 A másik jellemző a szökés ténvé58
