Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Sümeghy Csaba: Békés megyes helyiipara a kollektív szerződések tükrében

ellenezte azt. Későbbiekben ez a gyakorlat bizonyos fokú módosuláson ment keresztül, a merev elutasító álláspont enyhült, de megállapíthatjuk, hogy a Kúria a kollektív szerződés hatályát a felszabadulást megelőzően mindvégig nem ismerte el. Ugyanez állapítható meg a kor jogtudósainak, elsősorban Kolosvárinak, másrészt Raffaynak munkáiban is. Hazánk felszabadulása után lényeges fordulat állt be ezen a területen is. A 9.700/1945. (okt. 21.) ME. sz. rendelet a munkaviszony keletkezésére és megszűnésére vonatkozó szabályokat tartalmazza, de már 1945-ben sor került a kollektív szerződések szabályozására. Az 1945-ben, majd azt követően létrejött kollektív szerződések politikai alapja az volt, hogy az akkori koalíciós kormány nem tudta és nem akarta kielégíteni a munkásosztály forradalmi követeléseit, de annál inkább megtették azt a kollektív szerződések, melyek létrejöttüket a szakszervezeti mozgalomnak köszönhetik. A megkötött kollektív szerződések a munkásosztály évszázados céljait fogalmazták és váltották valóra, számos olyan új elemmel gazdagították munkajogunkat, mely elemek mai munkajogi szabályozhatóságunknak is alapjait képezték. Az 1951-ben hatályba lépő Munka Törvénykönyve első ízben szabályozta Magyarországon a szocialista munkajogot és megteremtette az alapját a további kodifikációnak. A kollektív szerződések szerepe így háttérbe szorult, elvesztette jelentőségét és egyre inkább deklaratív szerepet töltött be. A fentiek egyenes következménye lett a kollektív szerződés mint jogintézménynek megszűnése. Az új gazdaságirányítási rendszer kidolgozásánál ismételten felmerült a kollektív szerződések kérdése, mintegy igazolvány a nagyobb gazdasági önállóság követelményeihez — a munkajogi szabályozás területén is. A jogintézmény új tartalommal történő felélesztésére 1968. január 1. napjával került sor, amikor is a vállalatok dolgozóikkal, helyesebben az azok képviseletét ellátó szakszervezetekkel egy évre szóló szerződést kötöttek. Eltekintve az 1968-ban kötött szerződések érdemi vizsgálatától, általánosítóan megállapíthatjuk, hogy az ismételten bevezetett jogintézmény alapjaiban beváltotta a hozzá fűzött reményeket és lehetővé tette az áttérést a két, majd több évre kötendő szerződésekhez. A 68-as év hibáiból leszűrve a tapasztalatokat, a Munkaügyi Minisztérium és SZOT-tal közösen állásfoglalást bocsátott ki az 1969—1970-re kötendő kollektív szerződések elkészítéséhez, Ä hivatkozott állásfoglalás és a megkötött kollektív szerződések alapján a továbbiakban néhány olyan kérdést kívánok kiragadni, melyek tárgyalása alapvetőnek tűnik, nem állítva ezzel azt, hogy a tárgyalásra nem kerülő problémák kisebb jelentőségűek lennének, de hangsúlyozni szeretném, hogy hely hiányában valamennyi kérdéssel behatóan foglalkozni szinte lehetetlen. I. A Mt. 10. § (2) bek. rendelkezése szerint: „A kollektív szerződést a vállalat és a szakszervezet vállalati szerve köti meg." Az idézett törvényhely indokolja, hogy néhány szót ejtsünk a vállalati szakszervezeti szervek részvételéről a kollektív szerződések megkötésénél. Nem állok egyedül véleményemmel, amikor — egyezően a Megyei Tanács V. B. és az SZMT idevonatkozó álláspontjával — azt állítom, hogy a szakszervezeti szervek vezetőszerepet játszottak úgy az elmúlt évi, mint a jelenlegi kollektív szerződések megkötése alkalmával. Ez a betöltött funkció — különösen az elmúlt évben — olyannyira érvényesült, hogy nem hatna merésznek az a kijelentés sem, miszerint az előkészítés, a vitavezetés a szakszervezet feladata maradt. Első benyomásra ezt a jelenséget igen örvendetes ténynek lehet felfogni, melyet erősít még az a fejlődés is, amely a szakszervezeti szervek munkájában a bérszabályzatok megkötésétől napjainkig végbement. Megállapításom szerint ugyanis, amennyire formai volt az alapszervezetek szerepe a volt bérszabályzatok elkészítésénél, annyira jónak mondható most tevékenységük a kollektív szerződések megkötésénél. Elkerülve az esetleges helytelen következtetések levonásának ódiumát, úgy érzem, hogy szakszervezeti alapszerveink, de középszerveink is, kötelességüket átérezve egyre inkább helyesen értelmezik jogaikat, és megtanultak — ha ez még nem is teljes — élni is azokkal. Az elismerés mellett azonban észre kell venni azt is, hogy ez a vezetőszerep, amelyet •572