Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Sümeghy Csaba: Békés megyes helyiipara a kollektív szerződések tükrében

BÉKÉS MEGYE HELYI IPARA A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉSEK TÜKRÉBEN A gazdaságirányítási rendszer 1968. január 1. napján életbelépett reformja jelentős szerepet biztosított a lakossági szolgáltatások, javítások és egyéb hasonló feladatokat ellátó helyi ipari tevékenységnek. A lakossági igények kielégítésének megnövekedett szerepe követelménnyé teszi olyan kérdések boncolgatását is, melyek ezideig bizonyos fokig háttérbe szorultak, bár jelentőségük régebben igényelte volna tárgyalásukat. Állításomnak nem mond ellent az a tény, hogy különböző műszaki, közgazdasági vagy éppen szociálpolitikai elemzések bőven napvilágot láttak e témakörben is, a hivatalos szervek — a lakosság széleskörű bevonásával — vizsgálták és intézkedéseket dolgoztak ki a színvonalasabb és minőségileg jobb munka érdekében. Említett tevékenységük gyakorlati hatása már érződik, eredménye mutatkozik. A további fejlődést elősegítően — szerény képességeimhez mérten — szeretnék egy olyan kérdést felvetni, amely a helyi ipar heterogén volta miatt ezideig nem került nagyító alá, nevezetesen a kollektív szerződések komplex témája. Ez év március 31. napjáig a helyi ipari vállalatok második alkalommal kötöttek szerződést az új Munka Törvénykönyve rendelkezései alapján, az ott lerögzített jogok és kötelezettségek mintegy 3600 dolgozót érintettek. Megérdemli a feldolgozandó téma, hogy a jobb megértés és tájékoztatás érdekében rövid történelmi visszapillantást vessünk a jogintézmény múltjára. A kollektív szerződés megnevezés nem újszerű fogalom, azt már a burzsoá jogrendszer is ismerte, bár jogintézményi elnevezése körül hosszas viták zajlottak le a polgári irodalomban. A legáltalánosabban elfogadott nézet szerint eredetét a német szakirodalomban Lotmar által honosított Tarif vertragból származtatjuk, mely elnevezés hazánkban is — bár közel sem olyan általánosan — elfogadást nyert tarifaszerződés néven. A szóhasználat hazai elemzői főképp azzal érveltek, hogy nem minden kollektív szerződés tartalmaz tarifát, és ha igen, akkor sem ez a leglényegesebb tartalma. Használatos volt a bérszabályszerződés elnevezés is, azonban ez sem vált általánossá, mivel a fentebb említett ellenérvek ugyanúgy helytállóak voltak ezzel szemben is. A munkaszabályszerződés elnevezést már szélesebb körben fogadták el, sőt a szakirodalmon kívül az 1936. VII. tc. 30. §-a is ezt a kifejezést használta. Legáltalánosabban — az ellene felhozott nem éppen alaptalan érvek dacára — a kollektív szerződés vagy kollektív munkaszerződés elnevezést használták. Mint hívei mondották, ez fejezi ki legjobban az intézmény szerződési jellegét, továbbá kollektivitást, vagyis, hogy egy nagyobb csoport, egy kollektíva akaratának érvényesülésére szolgál. A kollektív szerződés elnevezést használja a kor számos nagynevű jogtudósa is, de ennek ellenére mint jogintézmény a felszabadulást megelőzően törvényi szabályozást nem nyert. A jogirodalom megemlékezik ugyan törvénytervezetekről már a század elején is — pl. ipartörvény módosítása tárgyában készült tervezet — ezek azonban nem léptek hatályba. A kor szellemének megfelelően tartott különböző jogászegyleti vitákon sem alakultak ki egységes álláspontok a lényeget illetően és ezt tükrözik az egyes tudományos munkák is. Hasonló volt a helyzet a bírósági gyakorlat területén is, ahol a bíróság idegenül állt szemben a kollektív szerződéssel ,sőt mint a Kúria 1889-ben hozott 3.297. számú ítéletéből kitűnik, egyenesen •571