Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 1. szám - Dr. Márai György: A forradalmi törvényszékek működése Békés megyében

A FORRADALMI TÖRVÉNYSZÉKEK MŰKÖDÉSE BÉKÉS MEGYÉBEN A Tanácsköztársaság első napjaiban a Forradalmi Kormányzótanács I. sz. rendelete a régi burzsoá bíróságokkal szemben létrehozta az új típusú igaz­ságügyi apparátust: a forradalmi törvényszékeket. Az Igazságügyi Népbiztos 191Ü. március 22-én megjelent 1. sz. rendelete a régi bíróságok által büntető és polgári ügyekben kitűzött tárgyalásokat határozatlan időre elnapolta. A régi igazságügyi szervezet, a bíróságok és ügyészségek új irányítási módszeréről a Forradalmi Kormányzótanács VIII. sz. rendelete intézkedett. A Tanácsköztársaság idején tehát teljesen újszerű, szervezetileg egymás­tól különböző s elkülönülő, szocialista jellegű büntetőbírósági típusok jelent­keztek • a) a polgári személyek felett ítélkező forradalmi törvényszékek, b) a Vörös Hadsereg és a Vörös Őrség tagjaival szemben eljárni hivatott forradalmi katonai törvényszékek. c) a rögtönítélő bíróságok, amelyek mind polgári, mind pedig katonai bűn­cselekmények, illetve katonai személyek felett egyaránt ítélkezhettek. ,.Békés megyében tehát a Tanácsköztársaság kikiáltása után a régi bíró­ságok működése szünetelt" — állapította meg a megyére illetékes gyulai kir. törvényszék elnökének jelentése 1 — „mert az Igazságügyi Népbiztos 11.159.— 1919. sz. rendeletével az összes tárgyalások elnapoltattak — a munkaügyi pe­rek kivételével, amelyeknek tárgyalása kötelezővé tétetett. . . E törvényszék területén levő kir. járásbíróságoknál más ügyekben az eljárás szünetelt s a soronkívüli ügyekben sem történtek intézkedések, s a proletárdiktatúrának Békés megyében való fennállása alatt — tapasztalat szerint — ha valakinek sürgős ügye volt, nem a bírósághoz, hanem a Direktóriumhoz vagy a Munkás­tanácshoz fordult ... A járásbíróságoknál a munkaügyi bíráskodás ülnökök közreműködésével történt — folytatta a gyulai kir. törvényszék elnökének je­lentése — Az ülnököket kivétel nélkül a munkavállalók közül kellett alkal­mazni." A megalakítandó forradalmi törvényszékek szervezetével, hatáskörével és működésével részletesebben a Forradalmi Kormányzótanács 10 §-ból álló IV. sz. rendelete foglalkozott. E rendelet előírta, hogy a forradalmi törvényszék egy elnökből és két bírói tagból álló tanácsban ítélkezik. Mellette vádbiztos és a forradalmi törvényszék jegyzője működnek; a forradalmi törvényszék bár­31

Next

/
Thumbnails
Contents