Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 2. szám - Dr. Sümeghy Csaba: A fiatalkori bűnözés egyes kérdései Békés megyében

képet nyerhetünk a bírósági iratokból. A dolgozó (kereső) elítéltek jelentős arányából és az iratoknál található munkaadói véleményekből kettős követ­keztetés vonható le. 1. Szóbanforgó elítéltek jelentős részénél a munkához való viszony (mun­kaerkölcs) nem volt kielégítő. 2. Hiányos, illetve gyenge munkahelyi nevelés. Az elítélt fiatalok döntő többsége munkahelyét gyakran változtatta, iga­zolatlanul mulasztott, és nem tudott beilleszkedni a vállalati kollektívába. A bűnözést elősegítő körülmények vizsgálata során tartott környezettanul­mányok azt bizonyították, hogy ezeknél a fiatalkorúaknál a szabadidő eltöl­tésének szülői ellenőrzése általában hiányos volt, és csak elvétve akadt olyan megállapítás, amely a munkahelyi nevelés valamilyen formájára utalt volna. A felmérésekből már nem derült ki, de nyilvánvalóan az említettek még egyéb tényezőkkel is párosultak, és a maguk összetettségében jelentkeztek mint kriminogén tényezők. A kérdés elemzése azonban felveti a hatéko­nyabb munkahelyi nevelést is — különösen a társadalmi és tömegszerveze­tek részéről. Nagyban elősegítené a kérdés hathatósabb megoldását a már em­lített tudatosabb pályaválasztási tanácsadás, mert a hivatkozott felmérések arra is fényt vetettek, hogy a fiatalok túlnyomó többsége munkáját nem sze­rette, érdeklődési körét nem kötötte le és általában csak a magasabb keresetet biztosító munkalehetőségeket kereste. Továbbá rontja ezt a helyzetet az is, hogy a vállalatok nem szívesen alkal­maznak büntetett fiatalt, vagy ha alkalmaznak is, helyes nevelésük érdekében nem tesznek semmit. Ennek is betudható, hogy a fiatalkorú visszaesők száma emelkedő tendenciát mutat és jelenleg 9—11% a z arányuk. A problémát azért itt említettem, mert megállapítható, hogy a visszaesők jelentős része munkaviszonya, vagy kereső foglalkozása közben követ el újabb bűncselek­ményt. Komoly problémát jelent az is, hogy a diákok nyári foglalkoztatása a megyében nem megoldott. A kérdés jelentősége abban rejlik, hogy statiszti­kailag is bizonyítható a fiatalkorú bűnözés nyári hónapokban való növeke­dése. Ehhez szorosan kapcsolódó és kriminogén tényezőként említhető az is, hogy az iskolát végzett és továbbtanulni nem tudó fiatalok részére sincs mun­kalehetőség. Ezért óhatatlan, hogy a fiatal ne kerüljön rossz környezetbe, és a kereset hiánya sok esetben ne vigye a bűnözés útjára. Végezetül megemlíteném még az „ingázók" helyzetét is. A megye gazda­sági adatainak ismertetésekor már utaltam arra, hogy sok a megye határán túl dolgozó munkás és van közötte fiatalkorú is. A munkaviszonynak ez a formája pedig közvetve segíti elő a bűnözést. Az egész héten családjától távol levő szülő nem tud gyermeke nevelésével hatékonyan foglalkozni, másrészt viszont a fiatal kerül ki a szülői felügyelet és ellenőrzés alól, és kerül olyan munkahelyre és szállásokra, ahol ez a felügyelet és ellenőrzés minimális. '293

Next

/
Thumbnails
Contents