Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 2. szám - Koszorús Oszkár: Győry Vilmos

,.Anyám, anyám beteg vagyok Testem, lelkem, mindenem, Amint egykor, hű kezeddel, Vess te ágyat énnekem. ,,Édes fiam, hova gondolsz!? Sírban én . . . Az nem lehet!" .,Anyám, anyám, épen azért, S épen ott kérek helyet!" Életrajzírói kivétel nélkül azt állapították meg: „Igaz ember volt. Egy bűn volt benne; Mindenkit szeretett, csak önmagát nem." Székács József superinter.dens 1876-ban bekövetkezett halálakor a budapesti egyház egyhangúlag meghívta. Győrv fájó szívvel gondolt arra. hogy el kell távoznia Orosházáról, hiszen olyan büszke volt arra, hogy a legnagyobb magyar falu és a legnagyobb magyar nyelvű evangélikus gyülekezet papja, de a budapesti egyház meghívását nem utasíthatta vissza, másrészt ez volt az utolsó kívánsága Székács Józsefnek is. 1876. október 25-én búcsúzott el az orosházi gyülekezettől, 14 esztendei orosházi szolgálat után. „14 év — úgy mondják sok idő s meglehet, hogy az, de én részemről, igen rövidnek tapasztaltam, ez is mutatja, hogy Orosházán mily boldog voltam. Boldog voltam a munkakörben, melynek örömmel éltem, boldog voltam hivataltársaim kedves körében, akiknek a részéről csak jósággal találkoztam; boldog voltam e nemes egyház hívei körében, akik annyi drága jelét adták szeretetteljes ragaszkodásuknak és boldog voltam önök körében tisztelt uraim, akiknek józan és bölcs tanácsával az egyház ügyeit közösen intéztük. Fogadják e sok szívességért legmelegebb hálámat és legyenek szívesek közölni ezt egyházunk híveivel addig is, amíg eljő az az idő, midőn kötelességem parancsolata szerint azt a nemes gyülekezettel szemben magam is megtehetem. E hálám, melyet most itt is kifejezni szerencsém van, a múló évekkel együtt növekedett szívemben és oly mély gyökeret vert, hogy Isten és ember előtt el merem mondani, sem jó, sem balsors, sem az életnek semmi változása nem fogja onnan kiszakítani. Legyenek önök meggyőződve afelől, hogy bárha Orosházáról távozom is, lelkem gondolatban gyakran fel-felkeresi e drága helyet és szívem utolsó dobbanásáig nem szűnöm meg e nagy magyar gyülekezet java és felvirágzása iránt a legmelegebben érdeklődni" búcsúzott. E beszédre Torkos Károly esperes felelt: „A sejtelem, melyet egy ünnepélyes alkalommal, futólag érintettem, — fájdalom! — megvalósult. Ami az orosházi egyháznak 132 év előtt történt alakulása óta elő nem fordult- az ma megtörtént! Ezen gyülekezetnek volt lelkipásztorai mind orosházi földben pihennek és ez az első eset, hogy szeretett lelkészünk közülünk más egyházba távozik. Marasztaljuk-e őt? Mindezt szíves örömest megtennénk, ha egy olyan bevégzett tény nem-állna előttünk, mely előtt tisztelettel vagyunk kénytelenek meghajolni. Egyéni szempontunknál magasabb nézőpontra kell tekintenünk, mert a mi Győrynk az a gondviselésszerű férfiú, aki hivatva '282