Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 2. szám - Elek László: Justh Zsigmond "kozmopolitizmusa"

A társadalmi dráma —, amely nálunk a „fenn az ernyc, nmcsen kas" életet élő dzsentrinél és a földbirtokos arisztokráciánál ragadt le — nyugaton azzal a városi polgársággal nőtt össze Seribe, Augier, Dumas, Sardou munkásságában, amelynek életviszonyai — legalább is külső vonásaiban bonyolultabbak, gondolkodásmódja korszerűbb és differenciáltabb volt, mint a vidéki nemességé. Ezt kereste a magyar polgár is, hiszen saját jövőjét érezte meg benne. Aztán az a különös helyzet adódott, hogy mialatt a magyar polgári dráma — új műfajokat is alkalmazva — (elindítja az operettet is)

7 gyökeret vert és kifejlődött, éppen a hagyományos nemzeti vonás sikkadt el, amely sallanggá lett a népdrámává mélyülni képtelen, árvalányhajas, vasárnapias, ünneplő gatyás népszínművekben is. * Justh világosan felismerte ennek a szemléletváltásnak a jogosságát és időszerűségét, jól érezte meg a társadalmi valóság mozgató erőit, specifikus jegyeit. Külföldi tanulmányai során Kielben, de méginká'ob Zürichben, a „technikai tudományok Mekkájában", majd Párizs különböző szintű és társadalmi összetételű szalonjaiban, az „Európa-tudományoknak" ezekben a friss szellemiségű „speciál-szemináriumaiban" ugyanis egyaránt a szabadabb a frissen áradó polgári levegő éltető szele csapta meg. Vitázgató egyetemista partnereit nem érdekelték családi körülményei, nem tudtak ott a „szenttornyai kastélyról, rem respektálták fényes eredetét" — ahogyan Bóka László találóan megjegyezte —, „de respektálták benne a művelt embert".

3 Itt. ezeken a helyeken döbbent rá egyrészt a vezető magyar társadalmi réteg nemzeti bezárkózásának, betokosodásának a kulturális és gazdasági fejlődésben mérhetetlen károkat okozó, menthetetlenül lemaradást eredményező veszélyes perspektivátlanságára. annak korlátaira, másrészt itt ébredt annak tudatára is, hogy egyetlen kiváltságnak van és lehet csak tekintélye a modern Európa társadalmában: a kiváltságos műveltségnek. Nem azt mondjuk, hogy Justh —, akinek lelke Bródy Sándor szavaival élve, olyan finoman reagált a különféle jelenségekre, „mint egy gyógyszeres mérleg"

9 — megérezve a polgári életforma kikerülhetetlen győzelmét, teljes mértékben hátat fordított a családi hagyományoknak és a földbirtokos rétegnek. De mondjuk és állítjuk, hogy Párizs és a külföld mérhetetlenül kitágította horizontját, úgy hogy a külföld ismeretében okosabban, helyesebben tudta szemlélni és értékelni a magyar élet kérdéseit, sokszor nevetségesen lehangoló, kisszerű vonásait, és hogy ez a külföldismeret megakadályozta abban is, hogy arisztokrata társainak zöméhez hasonlóan beálljon Bécs elvtelen imádói közé. A családi 48-as hagyományok és az Osztrák—Magyar Monarchia határán túlról hozott, ott megalapozott szemlélet egységeként kell ugyanis elfogadnunk arisztokráciánk bécsi búcsújárásai felett érzett keserű kifakadásait. Egy helyen a következőképpen rója meg őket: „Egész piciny agyvelejüket ez az egy szó: Bécs feküdte meg. És ha látnád, hogy imponálnak bécsi kétes sikereikkel a vidéknek".

1

0 Vizsgálódó szemével és analizáló eszével, a külföldön, Franciaországban kiérlelt és a társadalmi viszonyokra alkalmazott biológiai realizmus kritikai eszközeinek szellemében azt is észrevette és felismerte Justh, hogy a század'215