Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 2. szám - Elek László: Justh Zsigmond "kozmopolitizmusa"

végre olyan mérhetetlenül alázuhant Bécs történelmi-kulturális-politikai jelentősége, hogy a kor „legkiállhatatlanabb nagyvárosa" lett. Csak árnyéka régi önmagának. Annak a felvilágosodás korabeli fővárosnak, amely még száz évvel ezelőtt fáklyavivője és gyújtogatója volt Közép-Európában a kor leghaladóbb eszméjének, és szállásadója az irányító, megújító, modem társadalmi etikettnek. „Hiába építenek óriási középületeket — szögezte le könyörtelenül véleményét a Napló egy másik helyén —, azért csak halott lesz ez a város, amelybe igazi életet nem tehet sem szív, sem ész, amelynek lelke halott. Ennek a városnak már csak a teste él" . . .

1

1 „Koporsót e városnak minél előbb, mert haldoklása utálatos".

1

2 Hol volt ettől a szemlélettől a korabeli magyar arisztokrata, de hol volt egyik-másik elismert írónk is? Párizsból tehát valójában egy „jó polgár" jött haza,

1

3 aki reálisan látta a hazai viszonyokat, s aki mert másoktól függetlenül, eredeti módon látni és gondolkozni. Justh úgy fordult a nemzedéke gondjaival szívében a magyar társadalmi élet bajainak vizsgálatához, hogy ott őrizgette magában a család példamutató reformkori és szabadságharcos emlékeit: Akadémiát támogató anyagi helytállását és az Aradig kitartás birtokvesztő, börtönt vállaló emberségét. Ezért jellemezte részvét és irónia, nosztalgikus osztályhűség és progresszivitás új irodalmunkat előkészítő, kiutat kereső, az egyszerű helyzetábrázoláson túlmutató analitikusan elemző munkásságát, amely ékes bizonyítéka annak, hogy „megpróbált előre menni, egyre nosztalgikusabban hátrafelé forduló tekintettel".

1

4 * Ennek a felemás érzésvilágnak a fényénél világosodik meg előttünk igazán nagy regényciklusának, a 14 kötetre tervezett „Kiválás genezise"-nek társadalmi vizsgálódási elve és jellemzési módszere, amellyel nemcsak külső vonásokat igyekezett rögzíteni, hanem — s ez a lényeges — az egyes osztályok és rétegek belső lelki világát is kutatta. Ez világítja meg Justhnak az arisztokrácia vélt értékeit a jövő Magyarországa számára paraszti házasságkötésekkel, vérkeveredéssel átmenteni igyekvő szándékát, annak ellenére, hogy világosan tudta, hogy a polgári átalakulás kikerülhetetlen. Ekkor fogalmazta meg tézis-regényében: A pénz legendájában így a programot: „Ez a társadalom, hiszem, tönkre fog menni, mint a többiek tönkre mentek, ekkor lesz a mi hivatásunk — az arisztokratáé, emlékeztetni az vj embereket a régi erkölcsökre, s átvinni mindazt, amit szükséges tudni az új embernek, mert a forrongás, a pusztulás, a harcok terén ezt meg nem tanulhatták."

1

5 Utolsó művében, a befejezetlen Fuimusban pedig így vélekedett az arisztokrácia degenerálódásáról és jövendő szerepéről: „Szép és gyönyörködtető a rothadó anyag újjászületése, a kiválás processzusa", az, hogy „életet ad az, ami maga életre képtelen . . . trágyánál nincs jobb ennél".

1

6 Akkor hangzik ez el, amikor ezt is le meri már írni: „Csak egy nagy vihar, amely tövéből tépne ki mindent, változtathatna itt csak" . . ,

1

7 A gyengébbnek veszni kell", ez az „örök törvény . . .

1

8 aki szánalmat remei, megvetést talál".

1

9 Osztályféltés és feudális alapon álló nemzetvédelem húzódott meg e mögött a felismerés mögött. Ezt erősítette benne az a fejlődéselmélet, amely szerint minden nép. minden társadalmi osztály, minden művészet három kor'216