Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 1. szám - Dr. Tábori György: Jamina-Literatyfalva-Újcsaba (Adatok Békéscsaba-Erzsébethely településtörténetéhez)

JAMINA — LITERATYFALVA — ÜJCSABA (Adatok Békéscsaba—Erzsébethely település-történetéhez) Békéscsabának a Budapest—Lökösház vasútvonalon túli része, a mai Erzsébethely, helyi elnevezés szerint Jamina, szőlőskertekből alakult ki. Csaba 1718. évi megalakulása után, az építkezés terén, gyors fejlődésnek indult. Az építkezési anyag a föld volt, amit a város szélein termeltek ki, amiből épültek a vert falú és a vályogfalú házak. A legnagyobb földkitermelés a város nyugati szélén folyt, amely terület végül a gödrök, téglaégető gödrök hivatalos elnevezést kapta, a békéscsabai szlovák nép ajkán pedig a jamina szó honosodott meg. Ez a terület hosszú ésszéles csíkban húzódott a fent említett vasútvonal mentén. Ezen gödrös terület mögött alakult ki Békéscsaba V. kerületi városrésze, §rnelyre szintén a népies Jamina név ragadt, melynek lakosai 1880—1883 között el akartak válni Békéscsabától, és önálló községgé akartak szerveződni^ Ezt a hároméves küzdelmet ismertetjük az alábbiakban. A török kiűzése után az Alföld helységeiben a 18. század második felében osztották ki a szőlőskerteket a lakosság között, így Békéscsabán is. A gödrökön túli részt 1769-ben hasították ki szőlőknek, amely terület idővel a város 5. tizede lett és száz év eltelte után egész faluvá bővült.

1 A kiosztott részen szőlőskertet bárki vehetett, de a kialakult gyakorlat mégis az lett, hogy eleinte a módosabbak szereztek maguknak kerteket, amelyekbe szőlőt vagy gyümölcsöst telepítettek, de sokan csak veteményesként hasznosították. Békéscsaba telepesei szerződéses jobbágyok (kontraktualisták) voltak, nagyobb földet kaptak és szolgáltatásaikat alacsonyabban állapították meg a földesúri jobbágyokénál. Ennek ellenére már az első évtizedektől kezd rétegződni Csaba parasztsága. A lakosság nagyobbik részét földdel rendelkező jobbágyok alkották és egyenlőre kisebbik hányadát a zsellérek (inquilinusok), akiknek nem volt jobbágytelkük, hanem a csabai földesurak majorsági földjein, vagy módosabb jobbágyok telkein dolgoztak, valamint házatlan zsellérek (subinquilinusök) — „a szegényeknek is a szegényei" — akiknek semmijük sem volt. Ez a két utóbbi parasztréteg az egész Alföldön szabadulni kíván a különböző adózási terhektől, és azért a városokan és községeken kívül, de lakhatásra alkalmas helyen akar meghúzódni, amire jó területként kínálkoznak a szőlők. Békés megye egyes helységeiben és Békéscsabán, is ez a folyamat kezd megindulni a 19. század elején.

2 A községek vezetősége nem nézi jó szemmel a kiköltözködést, mert az elköltözők ezáltal kivonják magukat kötelezettségeik 43