Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 1. szám - Dr. Tábori György: Jamina-Literatyfalva-Újcsaba (Adatok Békéscsaba-Erzsébethely településtörténetéhez)

alól. Az új telephely legtöbbször aránylag messze van, így az összeköttetés, a közigazgatás és a rend fenntartása akadályokba ütközik. Azért országosan már korán, a 18. század közepétől kezdve, tilalmazzák a helységek vezetői a kiköltözködést.

3 Békéscsaba elöljárósága is ezt teszi 1840 táján. Ezeknek a tilalmazásoknak azonban foganatja sehol nincsen, Békéscsabán sem. Békéscsaba és Békés megye vezetősége 1840 táján hozza az első intézkedést a békéscsabai „Szőlőskertbe" kihúzódók ellen. A megyének 1841. november 11-én kelt és a Helytartótanácshoz intézett felirata jelzi a megye előző évi rendeletét, amely szerint a szőlőbeli lakosoknak 1842. ápriüs 24-ig el kell hagyni lakóhelyüket, mert kiköltözésüknek a közterhek aluli menekülés szolgált alapul," és a közrend hiányát is említi a felirat. De mindjárt javaslatot is ad: mivel számukra Csabán hely nincs, kéri a Helytartótanácsot, hogy az udvari Kamara ,,... akár más birtokosnak ne talán népetlenebb földjein ..." telepítse le őket/' A csabai szolgabíró pedig számot ad arról, hogy a „Szőlő kertekben" 337 család, összesen 2203 személy lakik, és évi 377 pengő és 16/40 dénárt fizetnek be a megye pénztárába adó címén.

5 Csaba város és a megye határozottan foglalkozik a szőlőbeliek kitelepítésével, amikor a Helytartótanács 1842. február 25-én felhívja figyelmüket, hogy „ ... az érintett lakosok mint egyrészben úrbéri zsellérek, birtokairól az illető uradalom meghallgatása nélkül ez úton rendelkezni nem lehet."

6 Az uradalom az ingyen munkaerő és jövedelem kiesése miatt valószínűleg nem is egyezett volna bele a kitelepítésbe, és így a szőlőbeliek a helyükön maradtak. A Szőlők a múló évtizedek során még jobban benépesülnek és Csaba egy tekintélyes részét alkotják. A Szőlők elnevezés lassan elmarad, hogy a későbbi időben, hivatalosan Erzsébethely, a nép körében pedig Jamina néven éljen az új városrész. Ebben a városrészben él már akkor is és a későbbi időkben is Békéscsaba szegény lakosságának — kezdetben mezőgazdasági, majd ipari proletárságának — legnagyobb része. Jaminából jár be a szegénység Csabára napszámosmunkára és az emberpiacra, hogy munkát találjon. A csabai gazdák béresei, az „úriházak" lánycselédei legnagyobbrészt jaminai szegényekből adódnak. A város gazdagparasztokból álló vezetősége ugyanakkor elhanyagolja Jamina fejlesztését mind gazdasági, mind kommunális, mind pedig oktatási téren. Ilyen körülmények között érlelődik meg a jaminaikban a Csabától való különválás gondolata, bízva abban, hogy önálló községi életet tudnak majd élni. Maguk között többször meghányták-vetették az önállósulás gondolatát, végül is Kesjar János és társai „Jaminai szőlőbeli lakosok" beadták ezirányú kérelmüket a békéscsabai járási szolgabíróhoz, 1880. december 15-én, aki azt a megyéhez továbbította. Magát a kérelmet és annak tartalmát nem ismerjük, dc benne bizonyára jól összegezték elgondolásaikat. A megyei alispán hamarosan visszaküldi a kérelmet a csabai szolgabírónak azzal az utasítással, vizsgálja meg, hogy mennyiben felel meg az 1876. évi V. törvénycikk 41. §-a követelményeinek. Azonkívül tárgyaljon a város vezetőségével, majd az eredményről tegyen érdembeni jelentést. Eördögh Frigyes csabai szolgabíró 1881. április 24-én helyszíni tárgyalást tartott, amikor az idézett törvénycikk kritériumaként — de. 10 órától, du. 4 óráig, a jaminaiak „ ... részéről a legnagyobb rendben egymás után mutattattak fel..." az adókönyvek — bizonyítást nyert, hogy az adófizetők nagyobb százaléka kívánja az önállósulást. A következő napon a város kép visel őtestü44