Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 1. szám - Dr. Szabó Ferenc: Az első ipari sztrájk Békés megyében (A békéscsabai építőmunkások bérharca 1902-ben9

késcsaba akkor még községi jogállású volt, s így Sztraka főszolgabíró volt a legfőbb helyi közigazgatási és rendőri hatalom) azonnal intézkedett, hogy a rendőrség és csendőrség állandóan tartsa szemmel a sztrájkolókat, bár azok „nyugodtan, csendesen viselik magukat, semmi nemű hatósági beavatkozásra okot nem szolgáltattak." A csabai lap a munkások követeléseiről elismerte, hogy azokban „sok megszívlelendő van", úgy vélekedett azonban, hogy teljesítésük a mestereket tönkretenné, mivel azok még a korábbi béreket kalkulálva vállalták föl a munkákat. Az újság azt is próbálta elhitetni a sztrájkolókkal, hogy a vakolásnál, díszítő munkánál előnyösebb az akkordbér a segédek számára, mert azzal az ügyes, szorgalmas munkás többet kereshet, mint az órabérrel. Az akkori ipartörvényben előírt „békéltetési tárgyalás" — a főszolgabíró közvetítésével — a sztrájk kitörését követő napon, április 30-án indult meg. Először mindkét fél külön megbeszélést tartott. A munkások — mintegy nyolcvanan — a Széchenyi utcai Dénes-féle vendéglőben gyűltek össze, előzetes engedélykérés után. Az értekezleten megjelent Sztraka György főszolgabíró is. A túlnyomórészt fiatal segédekből álló gyűlés Mitykó Jánost választotta elnökéül és újra megtárgyalta a bérköveteléseket. Megállapodtak abban, hogy a 36 filléres órabér helyett megelégszenek a 32 filléressel, a két éven aluli gyakorlattal rendelkező segédek számára pedig a 26 filléres órabérrel is. Alapos a gyanúnk, hogy a követelések leszállítására a jelen levő főszolgabíró bírta rá a sztrájk résztvevőit. Az egykorú újság is céloz rá, mondván: „láthatólag jólestek a segédeknek.a főszolgabíró útbaigazító és felvilágosító szavai". Sztraka a legnyilvánvalóbban visszaélt hivatalos hatalmával a munkaadók érdekében. A segédek értekezlete Mitykó Jánost, Zsiga Györgyöt, Balázs Andrást, Zsilák Pált, Zsibrita Jánost és Gajdács Andrást választotta meg a munkások képviseletében a mesterekkel folytatott tárgyalásokhoz, majd a főszolgabíró felszólítására feloszlott. A mesterek — összesen 28-an — az Ipartestületben jöttek össze, Rosenthal Ignác malomtulajdonos, ipartestületi elnök vezetése alatt. P.ár Rosenthal állítólag „igyekezett összeegyeztetni" a segédek követeléseit a mesterek érdekeivel (ez aligha hihető, csak a korabeli lapok ködösítése volt!) a munkaadók a legmerevebben elzárkóztak a feltételek teljesítése elől. Azt hangoztatták, hogy a segédek jogosulatlan követelésekkel álltak elő, mert a munkabér megállapításánál az egyéni ügyesség a döntő, az akkordmunka a fürge, gyorskezű munkás számára nagyobb kereseti lehetőséget biztosít, mint az órabér. A mesterek egyedül a szombatonkénti bérfizetést fogadták el, de azt is csak a nagyobb építkezéseknél. Az értekezlet után a munkaadók falragaszok útján — a másfelé is szokásos módot követve — felhívást intéztek a segédekhez, felszólították őket a munka felvételére a korábbi feltételek mellett. A sztrájkolok a felhívásra ugyancsak plakátokon válaszoltak, s továbbra is ragaszkodva követeléseikhez, folytatták a sztrájkot. A mesterek erre azzal fenyegetőztek, hogy ha május 5-ig (hétfő) a legények nem veszik fel a szerszámot, idegen munkásokat hozatnak helyettük. A tárgyalások a következő napon, május 1-én, tovább folytatódtak. Az ipartestületben, ismét Rosenthal elnöklete alatt, 15 kőműves- és 11 ácsmester jött össze, és megjelent a segédek 6 megbízottja is, a jegyzőkönyvbe foglalt követelésekkel. Ez a tárgyalás így, az érdekelt felek aránytalan — és egyébként a törvénynek is ellentmondó! — képviselete miatt, kifejezetten a sztráj20